Mi egy kis texasi városkában kezdtünk, a fötere akár egy vadnyugati filmben is szerepelhetne. Aranyos kis boltok, (az egyik kirakatába minden este kiteszik a következö feliratot: “Éjszaka nem tartunk kézpénzt a boltban, a legközelebbi bank a First National, jobbra az elsö sarkon!”). Az elsö héten megláttam egy “csináld magad” autómosót. Beálltam és elkezdtem olvasni a használati utasitást. Ekkor odajött hozzám egy igazi texasi (cowboy kalap, farmer nagy ezüstcsat az övön, csizma), az arca bedagadva és mond valamit a helyi nyelven. Elnézést kérek, hogy nem értem, ismételje meg. Erre kiköp egy hatalmas barna valamit (bagót rágott), duzzadás arcról le, megismétli szép texasi tájszólásban. Újra elnézést kértem, még mindig nem értem, mondaná már el angolul is, ha lehet! Faképnél hagyott!
Beletellt néhány évbe, amig megbarátkoztam az itteni tájszólással. Bezzeg a kisebbik fiam (9 éves volt akkor)! Egy barátunk hivott minket Californiából pár hónappal késöbb, Ö vette fel a kagylót. Amikor átadta, mondja a barátom: Ennek a gyereknek borzalmas texasi tájszólása van!
Classic Girl! Ha vizumot akarsz kapni, nehogy elfecsegd ezt a szándékod!!! (Nemcsak a követségen, de a belépésnél se!) Hacsak nem akarsz éveket várni a “menyasszony vizum”-ra.
Mielött valaki is azzal vádolna, hogy a feketén dolgozóknak próbálok segiteni, el kell hogy mondjam, akit tudok lebeszélek arról, hogy kijöjjön! Nem aki látogatóba jön, hanem a szerencsét próbálókat. Az ittélök tudják a legjobban, mennyit változott a helyzet. Egy barátom 15 éve még 2 hónap alatt megkapta a zöldkártyát. Amikor visszajött a lánya esküvöjére, a JFK-n a bevándorlási hivatalnok két kérdés után visszavonta a kártyát! Nem is kapták vissza. Igaz bejönni tudnak, mert mint belga állampolgárok, nem kell nekik vizum.