Kedves Búrkifli,

a dolog természetesen nem olyan egyszerű, amennyire azt egy topikban pár sorban ki lehet vesézni, de azért az alapvető mondanivalómat fenntartom. A századeleji Ady-mánia persze kelthetett nemtetszést, hányigert stb., de ne felejtsük el, hogy ez nem Ady költészetét minősíti! Sokkal inkább egy kultúrszociológiai jelenség, és inkább a sznob és divatból rajongó közönséget kell ez ügyben elmarasztalni nem a költői teljesítményt. Egyébként nehéz lehetett Adyt saját korában nem túlértékelni, hiszen a fellépését megelőző évtizedek igencsak szűkösek voltak a költészet szempontjából, inkább csak jó, de nem nagy költők futottak ekkor (Reviczky, Komjáthy, Vajda, Ady-val párhuzamosan Juhász Gyula). Ebben az állóvízben Ady megjelenése valóban relevációként hatott, s mivel újságíró és életművész is volt, értett hozzá, hogyan terelje magára a figyelmet, pár év alatt valódi sztár lett (a mechanizmus hasonló volt Petőfihez, aki a magyar irodalomban elsőként vitte ezt a szerepet).
Az ambíciózus Kosztolányit persze zavarta ez az ünneplés, és mivel ő ekkor még csak elkezdte azt az utat, ami az Ady-féle sikerességhez vezetett, természetes volt benne az irigység az ünnepelt pályatárssal szemben (a derék művészek között a személyes, szubjektív szempontok mindig hatványozottan jelennek meg). Az is régi recept, hogy feltűnést az ünnepelt sztárok támadásával is el lehet érni, márpedig Kosztolányinak mindenképpen fel kellett mutani az Ady-hoz és Ady-klónokhoz képest valami más felfogást, altenatívát, hogy saját költészetének helyet és figyelmet biztosítson. Ez az identitáskeresés és Ady-jelenséggel való harc egyébként nem csak rá volt jellemző, hanem a kortársak nagy részére, mindehhez hozzájárult még Ady sértődékenysége és vátesz-tudata, ami elég sok súrlódást eredményezett az irodalom mégiscsak ember-lelkű nagyjai között (pl. Duk-duk affér).
Ady már csak ezért is nagy szerepet játszott, hiszen vitákat, irodalomra való figyelést, új esztétikákat, állásfoglalásokat generált. Az irodalomnak mindig jót tesz egy-egy ilyen karizmatikus személyiség, aki a területre irányítja a figyelmet, megpezsdíti a kulturális közéletet, akit lehet szertni, nemszeretni stb.; szerencsés esetben ez a figura nem csupán egy konjunktúra-lovag és médiabohóc, de tehetséges és nagyformátumú szerző is, mint Ady.