To: tarsalkodo@hungarian.net Date: Saturday, September 26, 1998 10:23 AM Subject: Wass Albert halala
Nyílt levél az Élet és Irodalom szerkesztőségének.
Tisztelt szerkesztoség. Az alábbi gondolatokat kötelességemnek tartottam eljuttani önöknek. Elore kijelentem, hogy nem sérto és tetemre hívó szándék vezetett, csupán az a mélységes megdöbbenés, mely az ÉS hasábjain megjelent Barabás Tamás tollából fakadt Wass Albert halálára c. "iromány" váltott ki. Tudom, a szerkesztoség a demokratikus társasjáték szabályainak megfeleloen hangot ill. helyet ad a különbözo nézeteknek és azok ütköztetésének. Ez így van rendjén. Ezért bátorkodtam gondolataim rögzítésével zavarni a szerkesztoséget. Hogy csak most reagálok annak oka nem a szellem védelmének elkésett reflexe, hanem az, hogy az említett cikk késve jutott el hozzám. Barabás Tamás írása szinvonaltalan és méltatlan az ÉS lapjaira. Tartalma pedig egyenlo egy kocsmai verekedés alkalmával elhangzott "anyázos" jelenettel, amikor is a borgozös feju "erosjani" CSAKAZÉRTIS provokál, hátha valaki elkezdi a verekedést. Minden hasonló szituációnak megvannak a kliséi, melyeket a kello idoben elohúzva biztos eredményt érhet el az arra motivált egyéniség. Barabás Tamás valószínüleg ilyen típus lehet. (Bár nincs szerencsém ot közelebrol ismerni) Európában, Közép-Kelet Európában és foleg azon belül Magyarországon a Holocaust drámáját személyes provokálásra felhasználók, minden erkölcsi gátlást és jóérzést félretéve próbálják a megtéveszteni a közvéleményt. Alapvetoen teljesen lényegtelen számukra, hogy a célpont esetleg a valóságos tények vagy csupán a rágalom áldozata. Teljesen lényegtelen számukra, hogy Wass Albert, Nyíro, parlamenti képviselo, vagy magyar zászló, himnusz, Szent István vagy Trianon. Ezek mind beillesztheto élesített kézigránátok a kezükben. Gyerekek, a lényeg az, hogy provokáljunk! A gránát robbani fog, és mivel senki nem mer védekezni, mert a Holocaust drámája mögé rejtozün, biztos a siker. Tehát rajta! - De mi van akkor, ha a szerkesztoség nem hozza le- kérdezi az "elso áldozó" terrorista. Á az teljességgel kizárt. 1. Vagy nem meri nem lehozni. 2. Nem ismeri ki az a Wass Albert, így aztán teljesen mindegy neki. Tehát rajta! Szabad a pálya, lehet fröcsögni a rágalmakat. Tisztelt szerkesztoség. Kérem ne vegyék zokon gondolataimat, és ha esetleg megsértenék valakit,akkor már most bocsánatot kérek tole. Az indulat célpontja természetesen nem az ÉS, hanem a "Barabások" szándéka. Hiszen tudom, hogy nagyon jól ismerik Wass Albert szellemi örökségét és jól tudják, hogy egész munkásságát és életét a humanizmus szellemisége hatotta át, ezért nem is szándékom most pontról pontra cáfolni Barabás Úr írását. Ez felesleges és méltóságon aluli, akárcsak a kocsmai verekedés provokátorának "bedolni".
Tisztelettel: Ifj. Szalay Róbert. gróf czegei Wass Albert mély tiszteloje. "
"
Wass Albert nem lett öngyilkos
Századunkban a halált többnyire kizárólag tragédiának értékelik, élik meg s minden bizonnyal így is szenvedik el. Köntörfalazó gyávaságunk menekül a fenségestől, a nagy horderejűtől s legfőképp a megrendítőtől – különösen, ha az elmúlás, tehát a halál a vendég. Amint napjainkban kevés a fölemelő, a hiteles és egyértelmű, azaz igazán emberi élet, úgy – ennek arányában – még kevesebben tudják méltósággal átélni tulajdon átlépésüket a túlsó partra. (Régen a halált exodusnak, exitusnak nevezték, tehát kimenetelnek, kivonulásnak, s ugyanakkor transitusnak, átlépésnek is egy másik világba.) Mivel mai, úgymond felvilágosult korunk tagadja ez utóbbit, kénytelen a nihillel szembenézni. Ennek a szűkölő félelemnek a vektorjellege mutatkozik meg a gyászjelentésekben is, immár fél évszázada.
1998. február 17-én Floridában meghalt czegei Wass Albert gróf, öt héttel kilencvenedik születésnapja után. „Ön gyilkosság: főbe lőtte magát!" – ismételt egymást az anyaországi sajtó, rádió, televízió szinte valamennyi híradása. Tragikus hirtelenséggel? Öngyilkos módon? A nagyvilág, a külföld hamarabb számolt be a temetésről (püspök kísérte utolsó útjára), mint az anyaország. A szülőföld, a Mezőség talán hivatalosan nem is értesült róla – román hírforrások révén. Noha Wass Albert az idei irodalmi Nobel-díj várományosa és a Magyar Örökség Aranykönyvébe méltán besorolandó író, költő, irodalomszervező. A „civilben" nagy vadász maga szabta volna meg az örök vadászmezőkre költözés idejét, helyét és módját?
Az emigránslét „következményének" szeretik beállítani az önkezűséget – Márai Sándorra utalva... S mi a helyzet Wass Alberttel, az erdélyi arisztokratával? Az, aki a Kolozs megyei Válaszút községben született báró Bánffy Ilona és gróf czegei és szentegyedi Wass Endre fiaként 1908. január 8-án (a grófi rangot még Szent László királytól nyerte Miklós ősük bátorságáért és erejéért: az uralkodó életének megmentéséért) s 1945 Húsvétján hagyta el Magyarországot családjával együtt, mert a megváltozott határviszonyok között Romániává lett szülőföldjén halálra ítélték. Magyar honvédtiszti mivolta erre elegendő indok volt...
S ezen ítélet 1998. február 17-ig érvényben is volt! E napig a diktátor és köre meg is tett mindent, hogy végre is hajtassék ezen „legfelsőbb döntés". A jól bevált recept szerint, előbb csendesen, diplomáciai úton kérték kiadatását az Egyesült Államok kormányától. Ám az amerikaiak ragaszkodtak a nemzeti kincsnek számító íróhoz, költőhöz, irodalom-szervezőhöz, kiadóhoz..., a gyermekeiket – egyebek mellett – Európa irodalmával, történelmével megismertető és megszerettető professzorához. De úgyis, mint a hivatalos Magyarország helyett, a megélt történelem tanújaként írott és kiadott köteteinek szerzőjeként olyan köztiszteletben álló személyiséghez, aki a kisebbségbe sodort magyarság tényeit s igazságát dokumentumkötetekbe foglalva ajándékozta az amerikai Kongresszus és Szenátus tagjainak éppúgy, mint az egyetemek, főiskolák könyvtárainak. Tehát a kiadatását határozottan és hivatalosan megtagadták.
S mi történik ilyenkor?A Trianon óta „bevált" forgatókönyvek szerint következett a radikális megoldás (ezek egyikéről maga Wass Albert is szólt portréfilmjében) diplomata útlevéllel oltalmazott „közegek" lőnek rá az utcáról, a tulajdon kertjében rózsáit metsző öregúrra... A módszerek kísértetiesen rímelnek az odahaza, azaz a szülőföldön, Erdélyben tapasztaltakra: felrobbanó televízió vagy közönséges, tőrrel „dolgozó" orgyilkos... a sor folytatható, mert voltak változatok egy témára – ugyanazon végkifejlet érdekében.
Ezek mellett már Amerikába érkezése legelső pillanatától kezdve a lélekkufárok ajánlatai sem kímélték: óriási összegeket kínálván, ha némi „apró" változtatásokba beleegyezik... Ám minden ínsége ellenére sem bocsátotta áruba az igazságot, azaz nemzetét, fajtáját, kereszténységét: a tények hitelét, s tulajdon emberségét.
Wass-ból való volt és az is maradt mindennemű megaczélozási törekvéssel szemben – akárhonnan származtak is. Mert hite szerint az Úristen nem véletlenül őrizte meg már kicsi gyermekként a vipera gyilkos mérgétől, s az élet többi kígyójának fojtogató szorításától. Valóban Isten tenyerén tudta magát, hogy túlélve még egy koponyaalapi törést is, tovább folytathatta a magyarság hivatásáról szóló könyve írását. Ezenközben érte a halál. „Fegyver által, önkezűleg..." (?!?)
A jogász ilyenkor felteszi a kérdést: qui prodest? Tényleg, kinek az érdeke, hogy orvos feleségével boldog és harmonikus házasságban élő és alkotó Utolsó Bölény (ahogyan Kard és Kasza című, családi-erdélyi krónikájában megírta) ne foghasson többé tollat a kezébe? Vajon kinek az érdeke, hogy a kilencvenedik születésnapját „csupán" másfél éves ügyintézési sebességgel – egyéves időtartamra (!) – újra megkapott magyar állampolgársággal ünneplő hazánkfiának hitelét rontsa? Művei hitelét, s a tetteiben arisztokratáét, a mindennapi reflexei szerint is keresztény magyarét? Vajon kinek az érdeke, hogy az összmagyarság szellemi összetartását szolgáló alapítványának céljai meghiúsuljanak?
A literátor az életműben keresheti a megoldást, a rejtély kulcsát. Megtalálja-e a „konfliktus-kezelés" ilyetén receptjét hőseinél?... Igencsak tanulságos, hogy a kulcsregénynek számító kétkötetes műben a végkifejlet, a mindenből kifosztott, mindentől megfosztott, testileg megnyomorított főszereplő – az író mása – az Istenben, a szeretetben megtalált harmónia sugárzója. Szavai, tettei és példája által béke és derű árad, s nyomában öröm, gyógyulás, kiengesztelődés fakad. Hit és élet: egy egész közösség számára. Hol marad a szertekürtölt „fegyver által, önkezűleg" befejezés?
Az újságot el kell adni, a nézőt, a hallgatót le kell kötni. Ehhez pedig kifizetődőbb a szenzáció a tényeknél. Bármi áron.
Wass Albertet a Kolozsvári Református Kollégiumban arra tanították – amint kilencvenedik születésnapján maga idézte –, hogy nem hősi halált kell halni, hanem hősi életet kell élni. Ő megtette. Az utolsó leheletéig. Ami pedig a halál körülményeit illeti, tény, hogy csendesen elaludt. Orvosfelesége tanúsítja. Kilencvenegyedik évében járt. Szerette az igazságot, gyűlölte a hazugságot – ezért halt meg száműzetésben, magyar VII. Gergelyként.
van itt egy életrajz is: www.hungarian.net/EAM/9801/wass.htm
