Hogy ez mennyire így van, legye elég példa a Naxos kiadó CD-sorozata. A német Aldi (és egyéb) áruházak polcai fillérekért lehet kapni. Pl. Jandó Jenő feljátszotta a Naxos-sal majd a teljes zongorairodalmat (némi túlzással).

Arra, hogy az ember megismerjen egy zeneművet, teljesen elegendő egy ilyen „filléres” befektetés. A műkedvelőknek eleinte úgysem jelentkezik különbség két előadás között. Aztán ahogy kezd beérni a zenei izlés, úgy alakul a zenei igényesség is.
De engem valahogy a kiütés kerülget (gyakorló zenész vagyok), amikor egy sznob elkezd fikázni egy olyan CD-felvételt, ami amúgy nagyon jó, de nem világsztárok játszanak rajta, szemben egy olyannal, amin csillaghullás van. Közben egy dúr hangsort nem tud megkülönböztetni egy moll skálától. Brrrrrrr.