Magyarország szellemi klímája
Johnathan Sunley nyugodt szívvel köszön el Budapesttől
Molnár Pál
érdekes cikk a legutóbbi MNből
Szerző: Molnár Pál
Felküldve: 2001. január 06.
23 . oldal
Évtizednyi magyarországi tevékenység után visszatér Nagy-Britanniába Johnathan Sunley, a budapesti Windsor Klub igazgatója. A konzervatív eszme itthoni terjesztőjét és neves publicistát Európa-éremmel tüntette ki a Magyar Média Műhely. A medált Sasvári Szilárd, a parlament sajtóbizottságának elnöke adta át. Ez alkalomból Johnathan Sunleyt, a tág horizontú politikai elemzőt tíz év tanulságairól kérdeztük.
Miért gondolta tíz évvel ezelőtt, hogy Magyarországnak szüksége van a
konzervatív gondolatra a negyvenéves diktatúra után?
– Számomra a konzervativizmus tekintélyt jelent, és azokat az
intézményeket, értékeket és személyes kapcsolatokat jelenti, amelyek mind
a tekintély forrásai mindennapi életünkben, de amelyek nélkül az egyén
nem tud tájékozódni, és a társadalom töredezetté válik. Magyarországon,
akárcsak a volt szovjet blokk többi országában, a kommunizmus a
tekintélyrombolásban kíméletlenül hatásos volt. Hozzájárult ehhez az
egyházi intézmények és a politikai pártok felszámolása, az igazság feje
tetejére állítása ideológiájának perverzitása segítségével és azzal, ahogy az
embereket szembeállította egymással. Megkísérelte a saját tekintélyét
ráerőszakolni a társadalomra, ami semmi egyéb nem volt, mint brutális
hatalom. Ezért 1989 után a posztkommunista világ fő feladata az volt, hogy
újra legitimálja és újjáépítse az emberi beteljesedés ezen eszközeit és a
társadalom kohézióját. Ehelyett azonban sok kívülálló úgy gondolta, hogy
ezeknek az országoknak a fő problémái tisztán gazdaságiak, és a szabad
piac bevezetésével egyszerűen megoldhatók. Most már tudjuk, hogy
törvény, szabály vagy széles körben elfogadott erkölcsi értékrend
hiányában ez a fajta neoliberalizmus további elszegényedéshez,
elidegenedéshez és atomizálódáshoz vezet. Szerintem az Antall-kormány
ezekkel a bajokkal bátran szembeszegült. De végül is nem volt elég erős
ahhoz, hogy legyőzze őket, s a mostani koalícióra hagyta mélyen átérzett
konzervatív céljai realizálását.
– Miért volt fontos a brit konzervatívoknak, hogy Magyarországon
megerősödjön az európai szellem?
– Ha a magyar átlagpolgár nem is látta mindig így, a hidegháború idején a
brit konzervatív pártnak és az amerikai republikánusoknak rossz volt a
lelkiismeretük Magyarország és Kelet-Közép-Európa többi része miatt.
Úgy érezték, hogy túl könnyen áldozták fel őket 1945-ben. Katyn, Jalta, a
magyar forradalom, a prágai tavasz, a lengyel Szolidaritás a konzervatív
körök szemében a keleti elnyomás és a nyugati árulás szimbólumai voltak.
Olyan jelenségek, események, amelyeket jóvá kell tennie, sőt meg kell
torolnia. Munkáspárti és baloldali körökben ezzel szemben ez a „másik
Európa” zavarba ejtő volt, s egyszerűen elfelejtendő, nehogy a Moszkvával
való kapcsolatok sérüljenek. Az Egyesült Királyság sok konzervatív
politikusa és értelmiségije számára soha nem volt kétséges, hogy
Debrecen, Dubrovnik vagy Drezda ugyanannyira az európai örökség
részei, mint akár Manchester, Lyon vagy Milánó. Nekik természetes volt,
hogy a volt szocialista országoknak először ki kell vívniuk
függetlenségüket, és utána újra csatlakozniuk kell Európa főáramához,
amelyről erőszakkal leválasztották őket.
– Volt a Nyugatnak bűntudata?
– Volt bűntudatunk is, hogy 1945 után sok alkalommal nem nyújtottunk
elegendő támogatást. De boldogok voltunk, hogy a kontinens ismét eggyé
válik.
– Mit gondol, az Antall-kormány miért nem tudott európai szellemű
sajtóbirodalmat kiépíteni?
– A rendszerváltozás után leginkább az újságírókat fenyegette veszély. Az
ő írásaik voltak az előző rendszer főtámaszai, és bár a nyolcvanas évek
folyamán több rugalmasságot és függetlenséget mutattak, mint korábban,
ez csak azt a célt szolgálta, hogy pozícióikat tovább erősítsék. A sors
iróniája, hogy a sajtó 1989 és 1991 között lezajlott privatizációjával
sikerült a hatalmukat konszolidálniuk. Sajnos ez gyakran az „európai”
befektetők hallgatólagos támogatásával történt, akik úgy gondolták, hogy a
„szakembereket” meg kell tartani. És amikor az Antall-kormány tiltakozott,
s a médiában jól ismert sztálinista szimpatizánsok kritizálták, az állítólagos
európai szervezetek megtámadták, mondván, „rátelepszik” a sajtóra. Ez is
mutatja, mennyire kell vigyázni manapság az olyan egyének és intézmények
közötti különbségtevésre, akik vagy amelyek valóban európaiak, a
kontinens kultúrájában és értékeiben elmélyültek, és azok között, akik
csak annyiban „európaiak”, hogy annak hívják önmagukat, és kényelmes
brüsszeli, strasbourgi állásaikhoz ragaszkodnak, ahol gyakran megtalálják a
módját, hogy a közép- és kelet-európai kommunisták iránti
rokonszenvüket kimutassák.
– Európai szelleműnek tekinthető a magyarországi baloldal?
– Sok befolyásos európai intézményben a magyarországi baloldalt sokkal
inkább „európainak” tekintik, mint a jobbot. Ennek fő oka az, hogy –
bármit mondanak is róluk – a konzervatívok hazafiak, akik büszkék
hazájukra. És mintha ez nem lenne elég provokáló, általában még mindig a
nemzetállamban hisznek mint egyetlen legitim és legéletképesebb politikai
egységben. Orbán miniszterelnök számtalan alkalommal elmondta ezt,
sokkal erőteljesebben és meggyőzőbben, mint ahogy valaha is hallanánk
Tony Blairtől, Gerhard Schrödertől, Jacques Chiractól vagy Romano
Proditól. Közép- és Kelet-Európa középjobb politikusai túl sokat
beszélnek szuverenitásról, függetlenségről és nemzeti identitásról, és
messze nem eleget integrációról és nemzetköziségről. Ez az eurokrácia
vezéralakjainak „víziójára” nézve – és sok esetben megélhetésükre nézve is
– veszélyt jelent, pontosan ez az oka annak, miért tettek oly sok
erőfeszítést az elmúlt tíz évben a legveszélyesebbnek tartott figurák
hiteltelenné tétele, sőt eltávolítása érdekében. Felsorolnám itt Franjo
Tudjmant, Sali Berishát, Vladimír Meciart, Zviad Gamszahurdiát, Abulfaz
Elcsibejt és Václav Klaust, akik valamennyien vezették hazájukat ebben az
időszakban, és akik ma vagy halottak, vagy elveszítették hatalmukat.
Orbán Viktor érdekes kivétel ebben a sorban.
– Vajon miért?
– Részben mert hajlandó néha azt mondani, amit a nemzetközi eurokrácia
hallani akar. És részben azért, mert senki sem kételkedhet magasan képzett
külügyminiszterének európai képesítésében, nem beszélve az új
köztársasági elnökről. De bármennyire tisztelik, sőt csodálják a magyar
miniszterelnököt Brüsszelben és a legfontosabb európai kancelláriákban,
senki ne higgye, hogy szeretik is. Ez azért van, mert túlságosan
kiszámíthatatlan, túl népszerű, nemzeti elkötelezettségű, és túl ügyes, eszes
ahhoz, hogy olyan ártalmas címkét, mint „populista”, „nacionalista” vagy
„önkényeskedő” rá lehessen aggatni. Nem, az európai főhivatalok a
baloldalnak és a liberálisoknak tartogatják vonzalmaikat: azoknak, akik
abban hisznek, hogy a nemzetállam a múlté, az új század – az új évezred –
pedig a nemzetközi és egymással kicserélhető bürokraták kasztjáé,
amelynek tagjai sokkal jobban tudják, hogy mi a jó az egyes országoknak,
mint azok politikusai vagy népe. Pár évvel ezelőtt megdöbbentem, amikor
az Európai Közösség úgy döntött, hogy megkíséreli a presztízsét növelni
azzal, hogy átkereszteli magát Európai Unióvá. Oroszul a „Jevropejszkij
Szojuz” a régi „Szovjetszkij Szojuz”-t idézi, amelynek szintén 15 tagja volt,
politikailag ugyancsak korrupt volt, és gazdaságilag nem működött.
Azonkívül rögeszméi voltak a „nemzeti kisebbségek” a valódi
nemzetállamok rovására, és ugyancsak ellenállt az amerikai hegemóniának.
– Hogyan látja a magyar belpolitikai helyzetet?
– Nyugat-európai körökben a magyar baloldal rangját nem szabad
alábecsülni. Schröder kancellár nemrég részt vett az MSZP kongresszusán.
Igaz, Németh Miklós abbéli kudarca, hogy a párton belül élre törjön,
annak nyugatosítóit hátráltatja meg s azt a budapesti diplomatakört, amely
már régen készül arra, hogy a volt miniszterelnököt ismét a figyelem
középpontjába állítsa. A kisgazdák mostani problémái pontosan azok,
amelyekben ezek a diplomaták két éven át reménykedtek, különösen, ha
ezek miatt a Fidesz – akár most, akár a következő választások idején –
inkább rászorul majd a MIÉP támogatására. Mert a MIÉP, mint tudjuk,
teljesen szalonképtelen.
– Miben segítettek a baloldali kormány négy éve alatt az ön által vezetett
Windsor Klub konferenciái?
– Amikor 1993-ban a Windsor Klub létrejött – ugyanakkor, amikor
megalakultak a testvérszervezetei Lengyelországban és a Cseh
Köztársaságban –, azt mondtuk, hogy két célunk van. Először is az, hogy
kiadványok és konferenciák segítségével a konzervatív gondolkodást és
eszmét újra legitimálni segítsük azok után, hogy 45 évig illegalitásba
kergették, és csaknem teljesen megsemmisítették. Másodszor, hogy
ezeknek az értékeknek jobb esélyt adjunk, vagyis politikailag ismét
relevánssá válhassanak azzal, hogy teret adunk különböző háttérrel
rendelkező közéleti személyiségeknek és pártoknak, hogy kicseréljék
nézeteiket. Az MDF 1994-es veresége és az MSZP diadala még jobban
kiemelte ezeknek a céloknak a fontosságát. Néhány héttel az 1994-es
választás után konferenciát rendeztünk Mi a középjobb jövője? címmel. A
szónokok között ott volt a jelenlegi miniszterelnök és a mai
külügyminisztérium két államtitkára. Ez csak az első volt a sok hasonló
alkalom között, amelyeket a következő négy évben tartottunk, és amelyek,
ahogy visszagondolok, azt hiszem, közrejátszottak Magyarország
értelmiségi klímájának megváltoztatásához és a középjobb
együttműködésének javulásához az 1998-as választások előtt. Persze
voltak nagy számban más szervezetek is, amelyek hasonló szerepet
játszottak: a Batthyány Alapítvány, a Budapest Business Klub, a Magyar
Média Műhely, a Demokrácia a Kommunizmus Után Alapítvány, hogy
csak néhányat említsek. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy bárhol a
világon, ahol jobboldali reneszánsz tapasztalható, a személyiség ereje
meghatározó volt. Gondoljunk csak Margaret Thatcherre, Ronald
Reaganre és Helmut Kohlra: mindenik kimagasló személyiség, karizmatikus
politikus.
– Ismer karizmatikus magyar politikusokat?
– Szerintem Magyarország szerencsés volt, mert az elmúlt évtizedben
három ilyen személyisége is volt: Antall József, Torgyán József és Orbán
Viktor. Különösen örvendetes, hogy ez utóbbi még fiatal.
– Eljutottak-e a nagyközönséghez a Windsor Klub által kiadott könyvek?
– Nem mondhatom, hogy terjesztési rendszerünk olyan hatékony volt,
amilyennek szerettük volna, és azt sem, hogy a Windsor Klub kiadványai
annyira hatottak, amennyire kellett volna. Ez gyakorlati kérdés. Az
ideológia terén érdekes megfigyelni, hogy a konzervativizmus a mai napig –
a lakosság öt-tíz százalékától eltekintve – szinte szalonképtelen kifejezés.
Ez nem meglepő, ha tekintetbe vesszük a kommunisták hatalmas
erőfeszítéseit, hogy hiteltelenítsék. Azt hiszem, a mostani kormány jól tette,
hogy önmagát nem konzervatívnak nevezte, ehelyett inkább ahhoz
ragaszkodik, hogy jobbközépnek vagy polgárinak hívják. Ha alaposan
megvizsgáljuk a kormány politikáját adó-, család-, oktatás-, kulturális és
nemzetközi ügyekben, azt hiszem, kétségtelen, hogy a kifejezés legtöbb
definíciója alapján valóban konzervatív.
– A személyes emlék mellett van-e más jelentősége a Média Műhelytől
kapott Európa-éremnek?
– A Magyar Média Műhely egyike volt azoknak a szervezeteknek,
amelyek kulcsszerepet játszottak a mostani kormány értelmiségi bázisának
megteremtésében, mégpedig a legnehezebb területen, a médiában. Amit
Magyarországon tíz évvel a rendszerváltás után nagyon kiábrándítónak
találtam, az az újságírás minősége. Nemcsak azért, mert annak a
kétharmada, amit olvasunk vagy a tévében nézünk, át van itatva balliberális
ideológiával, és hevesen szemben áll a koalíció értékeivel. Megdöbbentem
például, amikor a minap egy liberális lap véleményoldalán – van-e
egyáltalán más benne? – egy hihetetlenül hosszú és együgyű cikket találtam
Konrád Györgytől. Konrád lehet tűrhető regényíró és jó szándékú
humanista, de miután az elmúlt tíz évben a Magyarországgal – és
Közép-Európával – kapcsolatos minden nagyobb szociális és politikai
kérdésben tévedett, nem értem, miért vonultatják fel egyes újságok
továbbra is mint sztárcikkírót. Megjegyzem még, hogy az újságírók
többsége, akikkel Magyarországon öszszeakadtam, tudatlan, lusta és
gyakran korrupt. A Magyar Média Műhellyel kapcsolatban állók nemes
kivételek, s ezért volt számomra olyan megtisztelő, hogy elismertek.
– Lehet, hogy egy-két év múlva visszatér Magyarországra?
– Amikor Magyarországra költöztem, az foglalkoztatott, miként lehetne a
konzervatív gondolatokat a gyakorlatba átültetni. Úgy érzem, a kérdés a
Fidesz kormányra kerülésével megoldódott. Gondolom, hogy 2002-ben is
hasonló irányultságú koalíció kerül hatalomra, így nem lesz szükség a
segítségemre.
