Tornyokat emelsz a némaságnak,
óriási,jéghideg falakat.
Félelmek,ködképek téglavára,
hol a halál szül jéghideg álmokat.

Bálványaid festett kőszobrain
szenvedésed könnyei peregnek.
Régvolt mártírok kopott zsoltárain
könnyelmű imáid hevernek.

Elhiszed,a törvény szent és igaz,
benned élnek a rózsaablak-lények.
Didergő szívednek fázó vigasz,
rongyos,naiv kis reményed.

Borulj hát a földre,gyermek!
Imádd hát haragvó Istened!
Reszketsz,hisz por,s hamu a tested
és tudod,hogy csodák már nincsenek.