Álmomban egy más-világban jártam.

Nem volt harc, nem volt küzdelem,
csak feladat volt s az értelem.
Minden, amiben idáig hittem,
szerelem, barátság, sivár életem,
értelmét vesztve hullt le a mélybe.
belémmart a látomás képe,
s magával rántott volna e vízió,

de láncaimat dühöngve téptem,
mert közben végre ráébredtem,
hogy egy ésszerű világban, hol nincsen kétely,
az élet sivár, csupa métely.
S korántsem olyan szép minden,
mint ahogy azt eleinte hittem,
mert mit ér az élet, ha nincsen baj,
mi egy családot szörösan összetart.

Ha nincs nélkülözés és nincs kín,
ha nem állhatsz bosszút valamin,
nincs értelme a létnek,
s lelked az enyészeté lesz.

És az, ki sivár-szürke Emberek közt felnő
s nem tudja, mi az: fa, erdő,
játék, fájdalom,
azt én sajnálni nem tudom,
s még ha léte "ideális" lenne eme síkban,
akkor sem érne annyit, mint korcs világunk
bármely torzszülötte,
pedig itt szenvedünk,
küzdünk,
harcolunk igazunkért,
életünkért.

De legalább él bennünk a remény,
hogy egyszer talán jobb lesz;
Nem kapjuk elveinket készen,
nem nem nézzük a másik világot egy beszűkült résen
át.

Onnan lenézik e világi létünk,
de a másvilág steril élete nem vonz senkit,
s még ki ott él, az is lépne onnan.
Hát ilyen világban jártam én.
Álmomban.

Tisztelettel DarkSide