LoReNa Creative Commons License 2000.12.16 0 0 1213
Szigi, kedvet kaptam, és megnéztem a "szerény honlapodat". Azt kell mondjam, hogy leesett az állam. Szerintem irtó igényes és nagyon jók az írott részei. Gratulálok!
Az ikonhoz ti hogyan viszonyultok (csak magához a dalhoz)? Mostmár nagyon bizonytalan vagyok vele szemben, annyi negatív kritikát olvastam róla mostanság. Ez egyébként nem túl kedvező helyzet. Mármint az, amit már többször is írtam, hogy ez volt az első ákosom. Akkoriban szinte ez az egy hallgatható cédé volt a birtokomban, és a rádióban hallható gagyi szövegek után nagyon rámtalált az (azokhoz képest) ütős mondanivaló. Igaz, hogy depresszív az album, ezt mindig is így gondoltam, általában hasonló hangulatomban teszem be ezt a lejátszóba. Szerintem idáig nem baj, hogy Ákos az utóbbi időben ilyen stílusú hanganyagokat adott ki a kezéből, én csak akkor sokallnám ezt, ha a jövendő kiadványai is követnék ezt a vonalat. Meg lehet érteni, ha mostanában ilyen érzések kavarognak benne, bár nem vagyok otthon én sem a magánéletében, és nem is szándékozom beleásni magam. Engem tehát idáig nem zavar ez a stílus, inkább az, hogy kicsit megcsináltnak érzem a hűség albumot. Olyan "az ikon így sikerült, hát akkor fokozzuk még és játsszuk továbbra is a kemény csávót". Amíg nem túlontúl mesterkélt, és szavai igaznak hangzanak, addig semmi baj, de már kicsit elnyújtott ez a dolog, az ideális-popsztárság túlragozása. Ákos keresi az útját, és remélem, hogy ez a stílus csak egy tapogatózás volt, és nem kíván továbbra is ennek szellemében alkotni, mert szerintem -akárki akármit mond- nélküle akkor is elég silány lenne a magyar könnyűzene. Persze ez egy privát vélemény. Ja! És találkoztam egy olyan emberrel, aki magyar földön él, és még életében nem hallott Ákosról, pedig nem él elszigetelten egyáltalán, és fiatal. Nagyon meglepett... De azért jó, hogy van ilyen is, én örülök neki, hogy nem kerít mindenkit hatalmába a média.
Talán most ennyi elég: Lora
Előzmény: LoReNa (1212)