Szija Dark!

Ismét remekeltél! Nekem tetszik, nem baj ha hosszú. Én is küldök egy hosszabbat, bár nem túl jól, de valahogy sosem sikerülnek úgy a verseim, ahogy szeretném. Inkább az érzelmesek. Majd mutatok olyat is!

Sokat bolyongtam lelkem erdejében,
Jártam a vadont űzött állatként,
Lassan érlelve minden élményt,
Mely magamhoz láncolta énemet.

Hol puha takaró volt minden emlékem,
Hol félelem szaggatta szívem,
Hol nyugodtan feküdtem a pázsiton,
Majd vad rohanásba űztem magam.

Sötétségben jártam,
Nem láttam a fényt,
Majd apró szikrák gyúltak
S szentjánosbogárként világították be éjszakáimat.

Mindig volt reményem, hitem
Abban, ami szép.
Megtalálom, bennem, hol a virágos rét.
Hol a kikötő,
Hol révbe ér hajóm,
Ott, hova fáradt vándorként
Megtérhetek.

Megnyugszik szívem,
Találok csodát,
Hisz bennem is lehet.
Minden ember oly apró csoda,
S nagy talány önmagának is.

Üdv
Liva