Sziasztok!
Bevallom, kicsit bánatos vagyok, mert én akartam felhozni kb egy hete az Estranged-et. Mindegy, elkéstem (:-)), vágjunk bele!
A Guns-sal akkor ismerkedtem meg, mikor a You could be mine-t játszották agyba-főbe a zenecsatornák. Ez valami új, más volt, mint az eddigi zenék. Határozottan tetszett. Aztán lelkes Guns-hívő lettem, élveztem a zenéjüket, azt az életérzést, amit nyújtottak.
Az együttestől inkább a lassabb, "furább" számokat kedvelem, nem pedig a csúcsra járatottakat. Pl. Dont cry, November rain, Rocket queen, Patience stb..
Nekem (mint oly sok másnak) sokáig a November rain volt a kedvencem. Akkor az Estranged-re még csak úgy gondoltam, mint egy jó számra. Már tudom, hogy miért, valószínűleg nem voltam elég érett. Aztán, ahogy telt-múlt az idő, egyre jobban megkedveltem, észrevettem, hogy régi emlékeket szabadít föl bennem, magával ragad, én pedig önkételenül sodródom benne...
Mára több százszor (nem elírás) meghallgattam, és egy kicsit tartottam tőle, mi lesz, ha pár év múlva megunom. Mint ahogy az idő igazolta, megunásról szó sem volt. Épp ellenkezőleg! Csak a legkiválóbb borokhoz tudom hasonlítani a hatását: az idő múlásával egyre jobb lett.
Ennél a dalnál nem készült még nagyobb, összetettebb alkotás ebben az évtizedben. Ebbe értsük bele Enyát, Vangelist stb. is. Ha még nem mondtam volna, nem vagyok rocker... Az igényes, élvezhető zenét szeretem.
Az Estranged remekmű. Szinte mindenképp magához láncolja az embert, és ha valaki olyan lelki periódusban hallgatja először, amikor maga alatt van, bizonyos értelemben függő lesz. Azoknak igazán csemege ez, akik tudnak angolul, vagy megvan a fordítás. Hisz "amikor majd megtalálom az összes okot, talán találok majd egy másik utat, és lehet, hogy találok majd egy másik napot, életem összes változó korszakával...".
Szerencsére Axl is egy ilyen periódusban volt a mű írásakor, ha nem így történik, talán szegényebbek maradunk egy álommal, egy ÉRZÉSSEL...
"És most, hogy ennyire magad alatt vagy, felejts el minden rosszat, újra lent vagy a földön, már nem beszélsz olyan hangosan, már nem sétálsz olyan büszkén soha már, és ugyan mire föl?"
És hogyan hagyhatnám ki ezt az ominózus mondatot:
"Slash, thanks for the killer guitar melodies"? Én nem vagyok gitárőrült, soha nem fogott meg különösebben ez a hangszer, de amit ebben a számban művel Slash, az valami fenomenális. Mintha a lelke átszállt volna a húrokba, hogy ott hozza ki, amire ember már nem képes. És felsír a gitár...
Remélem nem voltam unalmas, csak igyekeztem megosztani veletek a gondolataimat. Örültem annak, hogy rátaláltam egy ilyen topicra.
"Tudtam, hogy a vihar közeledik, és minden barátom azt mondta, hogy gőgös voltam, de minden, amit valaha is ismertünk, itt van, és soha nem akarom, hogy meghaljon..."