Bár ez sem Darwinos, de tuti igaz történet, ami a középiskolámban történt:

Egy szép napon gyakorlati órán a kovácsolást tanultuk. Az oktató miután leadta az elméletet és látta, hogy mindenki szépen dolgozik elugrott tintázni (Hofi után szabadon). Két nebuló odaállt a kovácsüllőhőz, és az egyik megfogta a bazinagy kalapácsot.
Nebuló 1: Fogadjunk, hogy nem mered idetenni az egyik ujjad!
Nebuló 2: De, mi van abban?
Nebuló 1: Az hogy én majd ráütők!
Nebuló 2 letette, Nebuló 1 megemelte a kalapácsot. Utánna így nyilatkoztak:
Nebuló 1: Azt hittem, hogy el fogja rántani.
Nebuló 2: Azt hittem nem üt rá.
A következményeket mindenki elgondolhatja...

Crazy

Ja, és még egy két story:

Igaz történetek a légből kapva:

A légiutas-kisérők időnként komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy a repülés elötti "repbiztonsági monologjukat", amit mindenki un, egy kicsit szórakoztatóbbá tegyék. A következők valóban elhangzottak a fedélzeten:
- A szeretőnket ötvenféle módon hagyhatjuk el, viszont a repülőgép elhagyása csak négyféle módon lehetséges.
- Gondoltunk rá, hogy legyen dohányzó részleg ezen a gépen; akinek muszáj rágyújtania, keresse meg a személyzet egy tagját, és mi majd kikísérjük a repülőgép szárnyára.
- A mosdókban tilos a dohányzás. Akit rajtacsípünk, hogy dohányzik a mosdóban, annak azonnal el kell hagynia a gépet.
- Ha a kabinban leesik a légnyomás, a fejük fölötti rekeszekből oxigénmaszkok ereszkednek le. Fejezzék be a sikoltozást, ragadják meg, és helyezzek a maszkot az arcukra. Ha kisgyerekkel utaznak, elöbb saját maszkjukat rögzítsék, utána az övet. Ha két kisgyerekkel utaznak, döntsék el, melyiket szeretik jobban.
- Az üléspárnák fennmaradnak a vizen, tehát vizre történő kényszerleszállás esetén vegyék őket magukhoz a jókívanságainkkal együtt.

Leszálláskor:
- Mielött elhagyják a gépet, kérjük, vegyék magukhoz minden holmijukat. Amit itthagynak, azt igazságosan szétosztjuk a légiutas-kísérők között. Kérjük, hogy gyereket, feleséget ne felejtsenek itt!
- Aki utoljára száll ki a gépből, annak kell kitakarítania.

A pilóta közleményei:
- Örülünk, hogy nekünk vannak a legjobb légi-utaskísérőink... Sajnos azonban ezen a járaton egy sincs itt közülük.
- Emberek, most értük el az utazómagasságot, úgyhogy mindjárt kikapcsolom az "öveket becsatolni" jelzést. Szabadon mehetnek, ahova akarnak, de kérem, maradjanak a gép belsejében, amíg le nem szálltunk... odakint egy kicsit hideg van - minusz 50 fok -, meg aztán, ha a szárnyon járkálnak, az befolyásolja a repülési pályát.
- Az érkező reptéren 25 fok van némi szakadozott felhőzettel, de megpróbálják összefércelni őket, mire odaérünk.

A Southwest Airlines járatán hangzott el egy nagyon kemény leszállást követően egy utaskísérő szájából:
- Ez jó nagyot szólt, sejtem is, hogy mit gondolnak. De meg kell mondanom, hogy nem a légitársaság hibája volt, nem a pilóta hibája volt, nem is az utaskísérők hibája volt... ez a beton volt!

A texasi Amarilloba tartó egyik American Airlines járaton történt, egy nagyon széles és dobálós betonon. A végső egyenesben a kapitany keményen küzdőtt az elemekkel, majd úgy tette le a gépet, hogy szinte belereccsent. A légiutas-kísérő közleménye:
- Hölgyeim és uraim, üdvözöljük önöket Amarilloban. Kérjük, maradjanak ülve bekapcsolt övekkel, amíg a kapitány a kijárathoz gurítja azt, ami a gépünkből megmaradt!

Egy másik, korántsem perfekt leszállás után ezt hallhattak az utasok:
- Kérjük, maradjanak a helyükön, amíg Kenguru kapítány a terminálhoz szökdel velünk.

A pilóta, ahogy ő mondta, keményen odaverte a hajót a betonhoz. A légitársaság szabályzata szerint az első tisztnek az ajtóhoz kell állnia, és mosolyogva ismételgetni a kiszálló utasoknak: "köszönjük, hogy társaságunkkal repült". A leszállás után - mesélte - kínos volt az utasok szemébe néznie, számított rá, hogy nem ússza meg kommentár nélkül. Már majdnem mindenki kiszállt, kivéve egy kis, öreg hölgyet bottal a kezében.
- Fiam, kérdezhetnék valamit? - így a néni.
- Miért ne, asszonyom - felelte a pilóta már majdnem megkönnyebbülten.
- Mi történt? Leszálltunk, vagy lelőttek minket?

- Hölgyeim és uraim - szólt a kapitány -, a járat késve indul. Ha óhajtják, kinyújtóztathatják a lábukat a váróteremben. Az utasok kiszálltak, csak Ray Charles maradt a fedélzeten. A kapitány tőle is megkérdezte, nem óhajt-e járni egyet.
- Nem, köszönöm, de nagyon hálás lennék, ha a kutyámat kivinné egy rövid sétára - felelte ő.
A kapitány udvariasan kivezette a kutyát. Azt mondják, órákba telt, mire az utasokat sikerült rávenni, hogy visszaszálljanak a gépbe, miután látták, hogy a kapitány napszemüvegben, vakvezető kutyával sétál...

A gép már jó hosszú ideje várt felszállási engedélyre, amikor a kapitány végre felvette a mikrofont, és így szólt:
- Elnézést kérek a késlekedésért, de elromlott az a gépünk, amely a csomagjaikat szokta megnyomorgatni és a fülüket letépkedni, úgyhogy ezt most a földi személyzet kénytelen kézzel csinálni.

Vadászpilóta mesélte:
A légierőnél az oktatóm eligazítást tartott a táblánál, épp azt magyarázta, mennyire nem fél tőle, hogy odaverem magam abban a 700 mérföld/órával száguldó jetben... én csak vigyorogtam büszkén, és élveztem, hogy mindenki engem néz. De aztan még hozzátette:
- ... mert olyan messze lesz a repülőgéptől, hogy ha felrobban, odáig nem repülnek el a szilánkok se...

A hajtómű tehetetlenségéről ez a legfrappánsabb magyarázat, amit hallottam: "Az olyan, mint mikor a pénztárcádat a hűtőszekrényben találod meg, és közben már arra sem emlékszel, mit csináltál a tejjel."

Tehen-jam
A Reuter tette közzé, hogy Japán partjainál kimentettek egy halászhajó legénységet, akik hajójuk roncsaiba kapaszkodtak, majd rögtön azután, hogy a hatóságok a baleset okait vizsgálva kihallgattak őkét, börtönbe is kerültek, és pszichológust rendeltek ki hozzájuk. Mind azt vallották ugyanis, hogy a tiszta, kék égből lezuhant egy tehén, beszakította a fedélzetet, és perceken belül elsüllyesztette a hajójukat. Több hétig tartották őket lakat alatt, míg végül a Szovjet Légierő vonakodva beismerő "vallomást tett" a japán hatóságoknak: egyik teherszállító gépük személyzete ellopott egy tehenet egy szibériai reptérről, bekényszerítették az állatot a csomagtérbe, és gyorsan hazaindultak a zsákmánnyal. Nem voltak azonban felkészülve az élő árú szállítására, fogalmuk sem volt, mit tegyenek a rémült tehénnel, amely vadul randalírozott a gép gyomrában, és már-már életveszélybe sodorta őket. Csak úgy kerülhették el a katasztrófát, hogy kilökték a gépből a tenger felett, mintegy 30 ezer láb magasból...

Szeretem a repülést:
Egy fickó egyik este bement a miami nemzetközi reptér melletti bárba. Leült és sört kért. A mixer odavitte a sörét, és érezte, hogy furcsa szag lengi körül. A vendégek kezdtek egyre messzebb húzodni tőle. Amikor a következő sört is odavitte, a mixer orrát újra megcsapta az undorító szag.
- Uram, ez a sör az utolsó - mondta neki.
- Tudom, tudom, mindig ez van - felelte a fickó letörten.
- Árulja már el, mitől van ilyen rémes szaga?
A férfi elmesélte a történetet:
- A repülőtéren dolgozom, nekem kell a toalett-tartályokat kiürítenem leszállás után. Odaállok a szippantókocsival, rácsatlakoztatom a csövet a gépre. Sajnos, a tömítések néha eresztenek, ilyenkor rámfröccsen az anyag. És ami még rosszabb, előfordul, hogy az egész cső leesik, akkor szinte fürdöm a mocsokban. Hiába próbálom lemosni, egyszerűen nem lehet. Hiába veszek tiszta ruhát, a szag még napokig rajtam marad... A mixer egy poharát törölgetve hallgatta, majd így szólt:
- Hát ez tényleg borzasztó. Miért nem keres másik munkát?
A ferfi hitetlenkedve emelte rá a tekintetét:
- Micsoda?! Hagyjam ott a repülést?