MSZP: meglepetések vígjátéka

Nepszava, 2000.11.22.

Németh Miklósnak sokat ártottak azok is, akik őt nyilvánosan támogatták, hiszen egyre kevésbé tudni, hogy mögötte valójában kik is állnak. Az MSZP-re nagyon is ráférne egy radikális megújulás, elég lenne erről meghallgatni a párt legfiatalabb korosztályát.

Az MSZP november végi kongresszusát a meglepetések vígjátéka előzte meg. A zajos vitáiról ismert párt a kongresszus előtti hajrában önmagát is felülmúlta a szétbeszélésben. Főleg a Németh Miklós körüli, brazil típusú, százfolytatásos szappanopera aratott nagy közönségsikert. Ez a szappanopera eddig látszólag nem ártott az MSZP-nek, de erősen kérdéses, hogy a nagy érdeklődés ellenére meddig folytatható. Az MSZP támogatottsága az utóbbi hónapokban stabil maradt, sőt az előnye a Fidesszel szemben még növekedett is, vagyis a három tenor jelenség eddig legalábbis nem csökkentette az MSZP támogatását. Némi kritikai éllel azt is mondhatnánk, hogy esetleg még használt is, mert a rendkívül kemény hírversenyben az MSZP-re irányította a közfigyelmet.

Ám az MSZP-s szappanopera médiasikerének mind jobban megmutatkoznak az árnyoldalai is. Sem korábban Horn Gyula, sem mostanság Németh Miklós nem vette észre, hogy a szólók, azaz magányos politikai csatározások már mindinkább terhére vannak a saját pártjuknak, s egyre inkább az ellentáborból hoznak lelkes tapsokat. A három tenor fellépései addig még beleillettek az MSZP-ből jól ismert vidám kavargásba, amíg ez a két tenor nem kezdett el nagyon hamisan énekelni, magyarán az egész párttal a saját egyéni helyzete miatt hangosan elégedetlenkedni. Igaz ugyan, hogy eddig még senki nem mondta meg nekik nyilvánosan és világosan, hogy ha folyton kiénekelnek a kórusból, akkor jobb, ha abbahagyják, de sokak türelme már fogytán van. Végül is az Horn Gyula magánügye, hogy csak akkor jó a közérzete, ha ő a párt első embere.

Az emberek megszokták már, hogy az unalmasan és poroszosan fegyelmezett Fidesszel szemben az MSZP egy bővérű, latin temperamentumú párt. Többen próbáltak már egy hangos szóváltásba merült olasz családot összebékíteni, de addig az akció abszolút felesleges, amíg a családtagok nem igazán haragszanak egymásra, csak kissé zamatos módon, túlzottan is érzelemgazdagon élnek családi életet. Ilyen olaszosan zajos, de nem szakadós párt az MSZP. Egyes vezetők néha nyilvánosan panaszkodnak, hogy a többiek nem szeretik őket "szívből, igazán", és ezen aztán napokig kacag a hálás publikum. Markánsan eltérő, netán ütköző politikai alternatívák azonban eddig még nem bukkantak fel. Sőt a három, platformnak nevezett pártbeli csoportosulástól akár még több elméleti avagy markáns politikai állásfoglalást is elvárna a politikai közvélemény, de inkább csak arról hallani a házuk tájáról, hogy milyen pártbéli posztokra ajánlják a saját vezetőiket.

Nem állt elő markánsan új eszmékkel és nem ígért új alternatívát Németh Miklós sem. A Németh-jelenség inkább narcisztikus, mint politikus jellegű. Németh Miklós nem programot adott, hanem "magát adta", hiszen nem a reformjavaslataival, hanem az ő személyével, vacsoráival és vidéki útjaival, majd valódi borongásaival és vélt megcsalattatásaival volt tele a média. Amikor hazatért, az MSZP-ben nem volt vezetőhiány, de két okból is volt egy súlyos és beteges hiánypszichózis. Egyrészt az új vezető sohasem a régit helyettesíti, hanem új vezetési stílust hoz. Horn érdes modora és kemény paternalizmusa után néhányan úgy érezték az MSZP-ben, hogy mostohaapa nélkül maradtak, és ezért tartós elvonási tüneteket mutattak. Másrészt a hiánypszichózishoz hozzájárult a "vezérelv" látványos megjelenése és látszólagos sikere a Fideszben, ami Orbán Viktor diktatórikus vezetési stílusában testesült meg. Emiatt sokan azt gondolták, hogy a Fidesszel való eredményes pártversengéshez az MSZP-nek is hasonló vezérre van szüksége. Ezért aztán elemzők és politikusok végtelen bölcsességgel szónokoltak arról, hogy a népszerűségi lista élén álló Kovács László nem elég "karizmatikus" . Csak azt az apróságot nem vették észre, hogy az összes "pártvezér" a népszerűségi lista második felében tartózkodik, vagyis a 21. század küszöbén a magyar lakosság szerint is a kulturált és konszenzuális vezetési stílus a "karizmatikus".

Németh Miklós eredetijét a reformképesség és csapatépítés jellemezte, de a dublőrje ebből a két szenzációs jellemvonásból egyelőre semmit sem mutatott fel. Sőt néhány hónap múltán a hazatérés utáni betanulási folyamatot is félbeszakította és meggondolatlan javaslatokkal valósággal ultimátumot intézett a szocialistákhoz a kongresszus előtt. Németh Miklósnak ezt az őszi magánszámát a türelmetlenség, a Fidesz-effektus és Demszky utánzása jellemezte. Nem tudta kivárni, amíg újra megtanulja a hazát, mégis azt vélte, hogy az MSZP-n belül is sikeresen fel lehet lépni fideszes, konfrontációs stílusban, aminek a közkedveltségéről pedig csak lehetett már némi fogalma hat hónap itthon tartózkodás után. Ráadásul azt gondolta, hogy ha Demszky dobálózhat ultimátumokkal a saját pártjával szemben, akkor neki ez még inkább szabad. Ezzel az elfuserált magánszámmal azonban az MSZP-ben a Németh Miklóssal kapcsolatos csodavárás véget ért. Londonból is tudható, de már idehaza is érvényes, hogy a demokratikus pártpolitikában a "mindent vagy semmit" típusú követelőzést el kell felejteni. A demokráciában a pártoknak szerves fejlődés és építkezés kell, nem pedig érzelmi kitörések és váratlan politikai fordulatok, ahogy tőlünk keletebbre csinálják a politikát, hanem józan felmérés arról, hogy egy új szereplő mit tud hozzátenni ahhoz, amit a többiek előtte már elértek.

Németh Miklósnak sokat ártottak azok is, akik őt nyilvánosan támogatták, hiszen egyre kevésbé tudni, hogy mögötte valójában kik is állnak. Az MSZP-re nagyon is ráférne egy radikális megújulás, elég lenne erről meghallgatni a párt legfiatalabb korosztályát. Az volt tehát a jogos várakozás, hogy Németh Miklós maga köré gyűjti a pártban és a párt körül a reformereket és velük fokozatosan előkészíti a pártbéli megújulás és az EU-csatlakozás kormányprogramját. Ehelyett azonban az MSZP-ben egyre inkább a leszakadók szólaltak meg Németh Miklós magyar hangjaként, vagyis éppen azok, akik attól féltek, hogy a nemzedéki és politikai megújulás kisodorja őket a párt vezetéséből. Németh Miklósnak már régen el kellett volna döntenie, hogy a párt jövője vagy a maguk sorsa miatt aggódók támogatását fogadja el. A reformcsomaggal kapcsolatban pedig változatlanul nagy a várakozás, mert a magyar politikai közéletben még mindig a rövidlátás a leggyakoribb betegség, de már egyre kevésbé valószínű, hogy Németh Miklós lesz az, aki az egész magyar közéletet izgalomba hozó jövőképet vázol fel.

A következő félévben dől el, hogy Németh Miklósnak csak múltja van vagy van jövője is a magyar politikában. Mindenesetre a visszatérés első nagy lehetőségét már kihagyta, egy elromlott politikai akció után már nehezebb visszatérni a politika centrumába, mint Londonból. De az MSZP-ben ezzel egyben már a meglepetések vígjátéka is véget ért. Előkerülhet ugyan még a kompromisszumkereső, másokra figyelő és a hazát szorgalmasan tanuló Németh Miklós "eredetije" is. A novemberi pártkongresszus azonban már nem róla szól majd, hanem a vezetés részleges megújításáról, a nem túl távlatos távlati programról és főleg a következő válaszra való felkészülésről. Az MSZP is "műsorpárt" a maga latinosan temperamentumos módján, de erre a két napra bizonyosan megőrzi a komolyságát és a megfelelő döntésekkel felkészül a következő választásokra, ahelyett, hogy a két bánatos tenor magánszámaira figyelne.

Aztán, a kongresszus után meglehet, hogy az MSZP-ben megint kiáll valaki középre és elpanaszolja magát keserű sorsáról a nyilvánosság előtt. Feltehetően azért, mert nem választották meg arra a tisztségre, amit szeretett volna. Emiatt felidézi majd a közeli világvégét és keményen megbírálja pártbeli konkurenseit. Ezért mások persze megint úgy érzik majd, hogy erre aztán nekik is válaszolniuk kell, s akkor következik az MSZP-s tévésorozat 101. folytatása. Ez valójában nem egy tragédia, hanem egy népszínmű. Egy széles társadalmi bázisú baloldali néppártban voltaképpen másutt is így csinálják a politikát. De sehol sem díjazzák a mániákus magánszámokat, különösen a kongresszusok idején, a súlyos döntések évadján.

Ágh Attila politológus