Szia sas1!
Érdekesnek tartom, hogy ennek az írásnak a hangvétele "régies", míg témája elég újkeletű.
Minden bizonnyal meg is állja a helyét abban az esetben, ha mindenki az "emberi értékrendet" és az "igenis jó nekem" véleményt követné.
Ezt a fiatalabb korosztálynak egyszerűen lehetetlen elmondani. Mert látják, hogy az, amit már elértek szüleik (sőt, esetleg nem is érték el, csak papolnak róla), azt ők _most_ (belátható időn belül) képtelenek megvalósítani. Esetleg nem is látják értelmesnek.
A polgári értékek a közép-, és idősebb korosztálynak szólnak.
Amint lesz olyan út, ami kívánatos lesz a fiataloknak és mellesleg a fenti értékekhez vezet, rögtön megszűnik a kábítószerprobléma.
Ha azáltal lehetek "normális", "emberi", hogy a Petőfit és a hagyományokat követem és félnem kell attól, ami nagyobb vagy a nagyító felnagyít, akkor inkább vállalom, hogy nem vagyok ember.
Számomra nem jelent többet a múlt, mint a jövő.
A drogok egy része csak kiegyenlíti a különbséget az emlékek és vágyak között. Átfordítja a túlzott merevséget dinamikusságba és igazi akarattal ruház fel. Amíg azonban mindenki más (a többség) nem változik, addig az "új értékrend" kába, elszállt és romboló lesz - azok számára, akiket félelemmel tölt el a Más