Az előbb elfelejtettem mondani, de most is igen nagy bajok vannak: pl. új divat hódít a jobbnak megismert helyeken. A jelenséget röviden úgy foglalnám össze, hogy az urak csúnyán elkurvultak. Bővebben: több helyen is láttam, hallottam: legfeljebb! bejáratból nyíló folyosón, macskaasztalnál kap széket, aki nem kíván vacsorálni, csak inni. Mondjuk ki van írva, hogy söröző, és sört inna. Lehet, hogy negyedmagával elpusztítana harminc sört, á 300-ért, de ez mindegy. Maximum macskaasztal, a vécé mellett, a folyosón (jó esetben)
Van ahol még zordabb a helyzet. Egy illető asztalt foglalt (tehát deklarálta, hogy vacsorázni óhajt). A megadott időben, megadott létszámban megjelent a helyen, mire tudomására hozták: mégsincs asztal, mert lejöttek a főnök barátai, és most ők ülnek nála.
De mondok még jobbat: egy másik illető asztalt fogalt, megadott időben,létszámban stb, mireföl azt közölték vele, hogy oké, de két óra múlva el kell húzniuk.Kérdés: vajon miért? Válasz: nálunk ez a rend.
Mindehhez persze tessék hozzáképzelni a személyzetet, melynek kiválasztásánál a fő szempont az volt, hogy munkába lépése előtt semmiképp sem láthatott vendéglátóhelyet, csak kívülről, és csak egyszer.
PS: a Magyar Vendéglátó Ipartestület etikai kódexe szerint vendég és vendég között nincs különbség. Ugyanolyan elbánás jár annak, aki egy szódát kér, mint annak, aki pezsgős vacsorát rendel.
Deltoid