Tündérvirág!
A kérdéseidre:
Összeházasodtunk, igaz elég soká, de ez inkább a mi életfelfogásunk miatt volt így (egyikünk sem tartotta túl fontosnak a papírt), és mivel ő jött ide ezért tényleg nem is volt nagy jelentősége. Ha én mentem volna ki hozzá olaszországba akkor biztosan sokkal hamarabb egybekeltünk volna, hogy a "biztonságérzetemet" növelje. Egyébként Rómában volt az esküvő, és csak polgári. Egyikünk sem vallásos, és a család kedvéért sem akartuk eljátszani az áhítatos hívő jegyespárt. Nem lett belőle botrány, a szülei is beletörődtek hogy nem lesz templomi esküvő. Nem tudom, hogy ez általánosítható-e, de talán ma már ott sem olyan szigorúan katolikusak.
Gyermekünk sajnos még nincs, pedig már régóta próbálkozunk. De ez inkább egyéni probléma és semmi köze a nemzetiséghez. Viszont így rugalmasabbak vagyunk a lakóhely megválasztásában.
Neki Magyarországon - minden igyekezete ellenére - nem sikerült megfelelő munkát találnia, és a saját vállalkozás sem működött igazán. Ezért amikor Svájcban adódott egy kiváló lehetőség, nem volt szívem itt tartani. Most megint megy az utazgatás, és ez alkalommal én fogok kimenni hozzá. Remélhetőleg hamarosan amúgy is "kiesnék a munkából" (ha a próbálkozásainkat siker koronázza) és rámfér egy kis pihenés is.
De Magyarország marad a "bázis", az itthoni lakást nem adjuk fel. Sűrűn akarok majd hazajárni, és a svájci tartózkodást mindketten csak ideiglenes állomásnak fogjuk fel.
Bár a párom tényleg jól megtanult magyarul, sajnos be kell vallanom hogy nem az én érdemem volt. Néha ugyan megpróbáltunk magyarul beszélgetni, de ha nem ment sokkal kényelmesebb volt átváltani olaszra. Azóta, mivel nem él itt, az ő magyar- és az én olasztudásom között még nagyobb a szakadék, így már nem is próbálkozunk. De legközelebb biztos türelmesebb lennék.