Úristen, hol voltam én eddig?!
Helló mindenki, véletlenül találtam rá erre az oldalra, de kellemesen beleborzongtam. Nem hittem volna, hogy a Cure még mindig ennyi emberre hat.

Csupán az utolsó pár hozzászólást olvastam el, de jó érzés volt.

Én tíz év szeretem a Cure-t. Körülbelül két évbe telt mire mindent begyüjtöttem tőlük, jelenleg ott tartok, hogy minden, elhihetitek, minden megvan tőlük. Az albumok, a b-oldalak, koncertérdekességek, kiadatlan felvételek és korai, 1978 előtti dolgok. Ehhez persze kellett egy londoni kapcsolat is, amelyet sajna azóta elhanyagoltam és így meg is szűnt. Ismerem a történetüket, attól kezdve, hogy Robert Smith először gitárt ragadott. Van egy rakás sajtóanyagom is, szóval igazi gyüjtő lettem, vagyok. Mindezzel nem felvágni szeretnék, csupán büszke vagyok rá.

A tíz év alatt bennem minden Cure szám megtalálta a helyét, egyik jelentősebb, másik kevésbé, de bennem vannak. Több dalt ki tudnék emelni, engem leginkább az 1982-es és az 1989-es évek termései fogtak meg.

A legnagyobb kedvencek: A strange day, Cold, Pornography, All cats are grey, All I had to do is kill her, Grinding halt, Lament, The empty world, A few hours after this, Six different ways, Sinking, The Kiss, Like Cockatoos, Icing sugar, Plainsong, Prayers for rain, From the edge..., To wish impossible things, Want, A pink dream, Harold and Joe, There is no if, 39, Bloodflowers, Purple haze (J.Hendrix tribute).

Kicsit hosszú voltam, bocs, csak nagyon belelkesedtem!