Munkáspárt:
A Munkáspárt abban reménykedik, hogy 5-7 százaléknyi vokshoz fog jutni a májusi
választásokon, és ezzel mintegy 13-25 mandátuma lesz a következő parlamentben. Ez
képessé fogja tenni a pártot arra, hogy „tükröt tartson a jelenlegi kormánykoalíció elé” –
mondta Kerezsi László, a Munkáspárt X. kerületi képviselőjelölt-jelöltje. A Stúdium
Szállóban megtartott nagygyűlésen nem volt gond az ültetéssel: a mintegy ötszáz fő
befogadására képes termet néhány tucatnyi párttag vette birtokba.
A „Munkáspárt más, mint a többi” – szólt Kerezsi –, és ez a másság abban nyilvánul meg,
hogy a „társadalmi tulajdon versenyképességéért száll síkra”. Ám ennek ellenére a
„Munkáspárt programja sok hasonlóságot mutat más pártokéval”: 80 százalékát
tartalmazza a Fidesz programja, és az MSZP is ugyanazt ígéri, mint a Munkáspárt.
Kerezsi László volt katonatiszt és munkásőr szerint, aki jelenleg önkormányzati képviselő
Kőbányán, hiba volt az államnak teljesen kivonulni a gazdaságból, és azt is felrótta, hogy a
külföldi tőkések „érték alatt fölvásárolták a piacot”. A megoldandó problémák között szólt
arról, hogy a „számlák mindig egy-két nappal korábban jönnek, mint a postás a nyugdíjjal”.
A kampány finanszírozására egyébként nem lesz gond Kőbányán: a párt helyi
nőtagozatának elnöke ugyanis izgatottságtól és a felelősség súlyától el-elcsukló hangon
ajánlott föl háromezer-háromszáz forintot a jelöltnek.
Remélem a 13,9 milliárd forintos hozzájárulásommal sikerül még több fegyvert beszerezni, majd egy erős lábakon álló hazát megteremteni elvtársainknak! Hisz, akarjuk és tudjuk is, hogy a naky kommunizmus meghozza nekünk a szebb jövőt, gyerekeinknek SZOT-beutalót, 3 Ft-os kenyeret, 30Ft-os benzint és önfeledt szórakozást. Él még majd a mi Nemzetünk, úgy mint egykoron, amikor apáink a műszak végén karon fogták kedvesüket, betértek a helyi ivóba, majd picsarészegen megnézték a moziban, hogy be tudja-e még kapni az égő cigit Gobi Hilda? Nem kell ide katonai puccs, a FIDESZ maga alatt vágja a fát, illetve mialattunk "polgárok" alatt!!! De ígérem, hogy nemcsak a FMH-hivatalnokai - akik Új-Zélandon nyaralgattak - fognak megbűnhődni, az újjá épített recski bányában hullává dolgozni magukat, hanem azok is akik most A6-os Audik védelmében villogtatják büdös, rodhadó agyaraikat!
Hát kérem szépen, énekeljük együtt!: "Föl-föl ti rabjai a Földnek, föl-föl te éhes poletár, a győzelem napjai jönnek, rabság, gondnak vége már!
Ez a harc lesz a végső, csak össze fogni hát és Nemzetközivé lesz, holnapra a Világ! Ez a harc lesz a végső, csak össze fogni hát és Nemzetközivé lesz, holnapra a Világ!
raba elvtárs