– Egyébként ez majd anno engem is érdekelni fog! – mondta egy küklopsz, akit
Roobynak hívtak. Péternek fogalma sem volt, honnan ismeri, de mégis tudta a
nevét. Vicces.
– Ez logikusnak tűnik – szólt Kole Takihoz. Az meg egyenesen észvesztő volt,
hogy még csak a közelében sem voltak ezek az alakok. Ő valami parkban ült egy
padon, a fák bámulatos részletességgel kidolgozva, a leghülyébb színekben
pompáztak. A távolban egy épület villogott, mint a repülőgép-szimulátorokban. A
cybertérnek is vannak korlátjai. Csak nehogy akkor hasaljon el a rendszer,
amikor itt vagyok, aggodalmaskodott Péter, de nem igazán. Szóval az volt a rajz,
hogy Kole egy lebujban tanyázott, Taki pedig valami ősöregnek kinéző
kvázi-ralley-cyber-roncsban száguldozott egy virtuális domboldalon, tőle
meghatározhatatlan távolságban vagy közelségben, dimenzióban és időben, Péter
mégis pontosan tudta, ki, hol és kivel beszél: a hangnak nem volt felé eső iránya,
csak egyetlen, vektoriális, forrás-nyelő, és valahogy színe volt a hangnak, de
komolyan, az ember eldobja az agyát.
– Sziasztok rosszcsontok! – kiáltotta Péter jókedvűen, úgy érezte, átfúj a fején a
szél, hangja a levegő meghatározhatatlan, mélykék közegében hullámokat vert,
szinte várta azt a ciklikus zizzenést, amint a hullámok elérik a feszített víztükör
széleit. Agyelszívás, kábítószer van a levegőben!
– Mert ha jól emléxem, akkor volt ilyen valahol... – mesélte Don Corle. Tényleg
x-el volt? Éjfél pedig azt mondta Szinbádnak:
– Sehogy, én malackáéknál zuhanyozom, nekem már nem szabad hideg vízben –
és küldött hozzá egy mosolygást az éteren át. Kismanó kiszállt. – Bye, délután
jövök. – Taki pedig azt tudakolta Vuktól, hogy nincs-e igaza. – Mi történt veled?
– kérdezte Jocó Roobytól. Vazul megjött, Money pedig kifejtette: – Ez nem
kamu, tényleg igaz. Én sem akartam elhinni, míg a haveromnak meg nem jött az
első pénz, ami 135 ezer volt... – Nincs. Semmi köze hozzá. – Szeva Pötyi! –
Semmi Jocókám, csak megláttam a szöveged. – Reaper0 kirúgta Money-t. –
Szijabija! – Szerintem a parlagfüvet. – Ez a joool nagyon ottvan! – Majd
kimegyek addig.
Kapkodta a fejét. Tisztára, mint a Winettouban, amikor az indiánok a harcban
lenyilazzák a sápadtakat. Ballisztikus! Azért nem ártana érteni is valamit.
– Jópofa neved van – találta el egy nyílvessző. Macho küldte, aki úgy nézett ki,
mint egy macho. – Várj, mindjárt jövök. – Már ott is ült Péter mellett.
– Új vagy itt? – kérdezte. A hangkáosz közben jótékonyan szétporladt; úgy
látszik, csak azt halljuk, akire odafigyelünk. Cool. Péter éppen válaszolni akart,
amikor egy újabb hangvektorral döfték át. Küldője egy pillanat múlva a pad előtti
fűben tanyázott, szemben velük.
– Szia Pötyi! Chris vagyok – mutatkozott be teljesen fölöslegesen, hisz Péter e
nélkül is tudta a nevét.
– Fejlődési rendellenesség – magyarázta Macho. – Redundáns az agya.
Péter lopva Chrisre sandított. Ha nekem ez a Macho ilyet beszólt volna, nyélből
ráküldöm a vérebeimet. De Chris mintha meg se hallotta volna.
– Új vagy itt? – kérdezte Chris további redundanciával a hangjában. Ez tényleg
nem hallja, amit ez az izomhegy nyomat. Úgy látszik, Macho privátilag küldi neki
az üzeneteit.
– Épp csak bekukkantottam a cyber-barlang száján – próbálta egyszerre
mindkettőjüknek magyarázni. – Naon kotta. – Megérthették, mert bólogattak.
Végigmérte a mellette ülőt.
– Jó kis body-d van, Macho! – Röhejes volt, mint egy rajzfilmfigura. – Hány
pálcán állt a céllövöldében?
Macho kihúzta magát.
– Bírom ezt a testet. Neked is találhatnánk egy jobbat a ruhatárban. Valami...
karakteresebbet, ha érted, mire gondolok.
– Nem, de bocs.
– Ha csak az időm engedi, engem itt mindig megtalálsz – tájékoztatta Chris. – Ha
akarod, beszélgethetünk.
– Úgy értem, ami jobban kifejezi a hogyismondjam... – Macho nem volt a szavak
embere. – Ha te mondjuk bírod a hosszú műkörmöket, akkor itt is lehet hosszú
műkörmöd, ilyenek. Érted. Persze én is bírom a hosszú műkörmöket, mégsincs,
ugye. De ha mondjuk te egy olyan testet választasz, amin hosszú műkörmök
vannak, akkor mindenki egyből tudja, hogy mi a rajz. Ezért választottam én ezt,
ami egyből megmutatja, hogy én ilyen vagyok.
– És miről beszélgessünk? – fordult Chris felé. – Na, álljunk meg! – Ez már
Machonak szólt. – Most mi van ezekkel a körmökkel? Már elnézést, de... szóval
nem tudtalak most téged ilyen hirtelen dekódolni. Te meleg vagy?
– Csak úgy. Magunkról. – felelte Chris. – Hogy kik is vagyunk valójában.
Macho majdnem lefordult a padról.
– Dehogyis! Dehogyis! Hát úgy nézek én ki? Dehogyis! Csak azt akartam
mondani, hogy ha te az vagy, aki, akkor ezt kifejezhetnéd valahogy azzal a testtel,
amit választasz...
Péter végignézett magán.
– Azt gondolod, hogy én vagyok buzi? Ilyen testben járnak itt a homokosok?
– Jaj, nem ezt mondtam!
– Te például ki vagy valójában? – folytatta Chris.
– Akkor mondd már el, hogy miről beszélsz, könyörgöm szeretettel!
– Te... lány vagy? Nem derül ki egyértelműen a becenevedből. És szóval a tested
is olyan semmilyen...
Beszarás! Ezek itt fel akarták őt csípni. Tiszta gagyi. Tekintete egyikről a másikra
ugrált: két cyber-nyálhegy életnagyságban. Egyszerre elege lett ebből a kanbuliból,
ki akart szállni, de nem tudta, hogyan. Jobb híján erősen a felébredésre
koncentrált. A virtuális valóság egyenletesen futó filmje akadozni kezdett; Chris
mozdulatai különös digitális szemetet hagytak maguk után, Péter elfordította a
fejét, de a villódzó törmelék a látóterében maradt. Szétestek a fák, a horizont
pengeként szelte ketté ágaikat. A messzebb álló dolgok elfedték a közelieket,
függőlegessé omlott a vízszintes és Pétert körülölelte a sík. Kinyitotta a szemét.