Kedves klia & többiek!

Én már pár éve Indexelek, számomra egy új, érdekes világ. Nekem elég nagy baráti köröm van, de a chat-elésben van valami, ami IRL nem létezhet, legalábbis szerintem. Ez pedig az egésznek a hangneme, hogy tegeződünk, hogy akár kapásból totál magánjellegű dolgokat is elmondunk egymásnak, pedig legtöbbnyire még csak azt sem tudjuk, hogy néz ki a másik. Itt mindenki mindent elmondhat, és úgy teheti ezt, ahogy neki tetszik, és ez jó.
Számomra is van némi kábszer jellege az egésznek, szinte mániákusan sietek a Tasztalhoz, ha tehetem, és kimondottan nehezen szakadok le, mikor vmi munka adódik. Itthon kevésbé szoktam érezni ezt. Azzal viszont nem volt gondom, hogy IRL találkozzak Tasztaltársakkal, ebben talán megkönnyítette a helyzetemet, hogy én nemigen bújtam bármiféle álarc mögé, persze a személyes adataimat én sem teszem publikussá, de ezt asszem a Tasztaltársak nagyobb része hasonlóképpen teszi. Ugyanakkor IRL találkozva jóval könnyebben beszéltem/beszélek magamról Tasztaltársaknak, mint bárki másnak. Alapvetően nemigen beszélek magamról, de a Tasztalon olyan módon kerültem kapcsolatba emberekkel, hogy utána vajmi könnyen ment a beszélgetés IRL is. Ezért bevallom, hogy számomra nagyon értékesek a Tasztaltársakkal való kapcsolataim. Azt hiszem, annak ellenére, hogy viszonylag sok barátom van, valahol mégis egyfajta magányosság volt bennem, amit feloldott a chat, a Tasztal. Ilyen értelemben számomra valóban valahol a magány gyógyszere a chat. Azt hiszem, egy ideje még akkor sem érzem annyira a magányt, ha éppen nem chat-elek, mert arra gondolok, hogy majd megint leülök a Tasztal mellé. Azt hiszem, amennyit most ide leírtam, nem is tagadhatnám: nekem nagyon fontos a chat, pontosabban az Index, ill. a Tasztal.