Természetesen én is úgy gondolom, hogy extrém esetben (önvédelem, bántják az anyukámat, satöbb) hozhatja így a sors, de igazából soha senkinek nem kívántam még a halálát, _egy_ embert kivéve: azt a srácot, aki a suliból hazafelé menet mindennap hátracsavarta a karomat a 91-es megállójában, amikor én csak másodikos voltam, ő meg hetedikes, egészen addig, amíg inkább rászoktam a gyaloglásra, és minden nap egy órát bandukoltam föl a hegyre. Ha magadra ismersz te nyomorult féreg, akkor reszkes: hidegvérrel megölnélek bárhogyan, bármikor. Tudnám hogy nézel ki... mert arra sajnos nem emlékszem.

gb