[ ... barna körmök ... ]

Visszacsapódó barna körmök
marnak eleven húsba.
Megsárgult treff száll a fekete
háttér elott.
Kádban úszik a kiságy, a plafonon
Egy Rolls Royce sötét sziluettje
magába rejti fehér ruhás barátomat.
Ferdén rám vetülo utcai ablakok
képei, a város sürgésével.
Gombos-doboznyi gombok
vad táncba kezdenek
a parkettán, perdülve kerengnek,
míg le nem fekszenek társaik melle.
Képeslapok peregnek szemem elott
égig érő tornyokról.
Egyiptom már, Fáraó halotti maszk.
Most a fekete huszár márványfigurája
emelkedik a magasba.
Ezernyi dögvirág émelyítő illata
száll felém, rothadó hús tömeggé lettem,
gusztustalan pókhálóját szövi a lét
körém,
Valaha én is átéltem az ős-szájú állatok
megrendítő kedvtelenségét.
S még a krematórium nyugalmat ígérő
komfortmentes fekhelyeire sem gondolhatok,
Mert hát az sem lehet mindörökkön a másé!
Ültömben jön rám a visszatarthatatlan
gondolat,
Mi az, amit lóbálok lábaimként?
Azt, ami soha sem lehet enyém!
Önámítás az egész földi kiruccanás.
Az elektronok és protonok önkényes játéka,
Mert mi is vagyok én?
Egy biztos! Én nem vagyok én!
Esetleg mi együtt talán megmutathatjuk ...
de az sem mi leszünk, csak egy lehetőség!

De addig is csináljunk úgy, mintha élnénk.

továbbra is maradok öszinte tisztelettel:
bs