Az én apám '56-ban a magyar (nép)hadsereg tisztje volt (24 éves, hadnagy), Rétságon. Imádott vezetni, a világháborúban nőtt fel és nagyon tetszettek neki a harckocsik, ezért választotta ezt a hivatást. A forradalom kezdetén a laktanya előtt megjelentek az újpesti "forradalmárok" és minősíthetetlen hangon követelték a fegyverek átadását (felkoncolással, felakasztással, agyonlövéssel fenyegetőztek). A Palavicinni (Pálinkás) hatáskörébe tartozó alakulat ezt megtagadta és határozottan kijelentette, hogy a fegyverek maradnak, s ha kell akkor életük árán is megvédik a körletet. Később Palavicinni vezetésével részvettek Mindszenthy bíboros kiszabadításában és Budapestre szállításában. A fővárosban az Ipari Minisztérium védelme volt a feladatuk. Az oroszok bevonulásakor visszarendelték őket Rétságra, ahol azt a parancsot kapták, hogy ássák be magukat és tartóztassák fel az orosz páncélosokat. Úgy gondolom, hogy aki egy kicsit is jártas a hadviselésben, tudja ez mit jelent. Az "acélkoporsó" akkor sem biztonságos (T-32), ha manőverezni tud. Ha beássák nem lesz belőle más, mint egy acéllemezzel borított bunker, kiskaliberű löveggel. Három(!) beásott harckocsinak az esélye a szovjet megszálló erőkkel (T-34) szemben gyakorlatilag nulla. A parancsot megtagadták. Az édesapám úgy, ahogy volt, tiszti mundérban, motorján próbált Budapestre menekülni. A Dózsa György úton lőtték ki alóla a motort. Talán a tiszti ruha irritálta a "nemzetőröket" (összetéveszthető volt az orosz tiszti egyenruhával), vagy csak szórakoztak? Ezt már senki nem tudja. Bemenekült egy házba, ahol egy zsidó nő bújtatta el és adott neki civil ruhát, hálából, hogy őt is bújtatták a fasiszták elől. Amint lehetett az apám leszerelt. Csalódott volt. Soha nem lőtt volna a saját népére, őt viszont kétszer akarták kinyírni. Először csak szóban, később tevőlegesen is...

A nagyapám a Don-kanyarnál szolgált. Mire visszatért, nem csak a teste fagyott meg, hanem a lelke is. Négy éves haláltusája alatt, az egyébként jószívű ember, pokollá tette környezete életét. A háború embertelensége érzéketlenné, dühöngő iszákossá formálta át. Az amerikai nagykövetség volt sofőrje, tüdőbajban halt meg. Kifagyasztotta az orosz tél. Három pici lányt hagyott maga után és a lányokat felnevelő nagymamámat, aki igazi hősként nevelte fel édesanyámat és testvéreit.

(Remélem nem voltam topikromboló, nem állt szándékomban.)