Jó.
Apukám 56-ban a Tartály és Tárolóberendezések gyárában dolgozott, - a Műjégpályán dolgoztak október 23.-án, és onnan nézték, amint a tömeg ledönti a Sztálin szobrot.
Amikor elindult hazafelé, akkor egy katonatisztet látott, aki igyekezett volna elkerülni a tömeget, - feltehetőleg hazafelé tartott, - de az emberek körülvették, és bíztatták, - tartson velük a rádióhoz. Mivel vonakodott, kapott két pofont, majd két markos alak feldobta egy teherautó platójára, ésd a tömeg kórusban skandálta: Velünk van a honvédség, velünk van a honvédség.
Később apám többször felelevenítette ezt az esetet, - mint annak példáját, hogy az embert soxor akarata ellenére is elsodorhatják az események.
A gyárnak az igazgatója abban az időben a Fock Jenő testvére volt, - egy nagyon puritán és roppant szigorú ember. A forradalom napjaiban is mindennap bejárt a gyárba, és próbálta megszervezni a termelést. Minden nap géppisztolyos forradalmár kísérte be a gyárba és a munka végén haza, - az emberek megbecsülték a bátorságát és a következetességét. Régi munkásmozgalmi ember, - kommunista volt. Apám ezt is felidézte néha, - azzal, hogy a rendes embert megbecsülik, - még kiélezett helyzetekben is.
Egyszer sétáltam vele a városban, - ez még 56 előtt volt, és a Bajcsy-Zsilinszky - Andrássy út sarkán a lámpánál állt két ávós. Apám lehajolt hozzám és megsúgta: Ezek az ávósok. Sokáig nem értettem, miért kellett ezt súgni...
:O)))