A társadalomnak önzőnek kell lennie!
Tehát MINDEN lehetőséget meg kell ragadnia a fejlődésre, ami azt jelenti, hogy a lábak nélkül született gyermeket is fel kell nevelnie, mert meg van a lehetősége, hogy felnőtt korában például bármilyen tudományágban növeli ismereteinket (de írhattam volna a művészeteket is).

A természet viszont kegyetlen, ezért a kis lehetőségért ez az ember fog a legtöbbet szenvedni. Ha nem is nyújt semmi maradandót, már csak ezért szeretnünk kell, és örülni, hogy köztünk van.

Más kérdés a túlnépesedés, ezért még keményen meg fogunk fizetni mindannyian.

Mindkét eset megoldása a megelőzésben rejlik. És ez mindkét esetben a szülők (a társadalom egyedeinek) tanultságának függvénye.
Ha mindenki eljut egy olyan tudásszintre, melyben tovább lát az orránál és felfogja az emberiség és az utódnemzedékek közös érdekeit, majd ezek figyelembevételével cselekszik.
Néhány példa:
...a hatodik gyerek után nem szül még egy hetediket, elfér az alapon...
...genetikai vizsgálatokkal minimálisra csökkenti az esélyét, hogy gyermeke már eleve hátrányosan éli majd le életét....
...a szülők terhesség alatt (előtt) betartanak bizonyos szabályokat...
...csak akkor vállalja a gyereket, ha valószinűleg fel tudja majd nevelni normális körülmények között...
...és még sorolhatnám.

A genetikai beavatkozás ma még nagyon hátborzongatóan hangzik, de ha belegondolunk nem rosszabb mint mondjuk egy műszív beültetése. Betegségek megelőzésére kötelező lesz bevetnünk (társadalmi szempontokból), de remélem sosem kerül sor a 'megrendelésre' formázott utódok génszobrászatára.