"Az ifjaknak ékessége az ő erejök; és a véneknek dísze az ősz haj." Példabesz. 20:29.
"Az ősz ember előtt kelj fel, és a vén ember orczáját becsüld meg, és félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr." III.Mózes 19:32.
"A vén emberekben van-é a bölcseség, és az értelem a hosszú életben-é?" Jób 12:22.
"Hogy a vén emberek józanok legyenek, tisztességesek, mértékletesek; a hitben, szeretetben, tűrésben épek." Titusz 2:2.
ÖREGSÉG
Hol vagytok ó szemeim, kik oly áldottnak véltetek egy arcot?
És hol vagy ó csodálatos fülem is, amely oly hegyes lett,
mint a szamáré valamely édes-dús nevetéstől?
S hogy vagytok fogaim, ti vérengzők, kiktől felserkent
nemcsak a szamóca, de az annál duzzadtabb és pirosabb ajak is?
S hol vagy te mellemnek oly irtózatos dalolása?
S hol a kín és hol az áldás, amelyet most hiába keresek
eszelős utaimon, görbe bottal a kezemben?
Loholni bolondúl? Kergetni az őzet, az őzlábút s utána
ledőlni, susogni, nem is neki, de a holdnak…
Holmi rejtelmekről, amelyeket senki sem érthet egészen
s amelyeknek zaklatott boldogság mindenkor a neve…
Hol vagytok ti mozgalmak és fekete átkok? Örök sietés?
Hol a mohó száj, s hol a nevetésem?
Óh, jaj jaj, hol a nevetésem, s a tárgytalan zokogás is:
Mikor döngő hajnalodások vértelen messzeségei! hányszor
Leborultam a sötétben elétek!
Hallgass rám oh ifjuság. Volt egy öreg görög egykor
Ki felemelte két kezét, mint a szobor s az ifjúságát visszakövetelvén
Mondott aiszchyloszi átkot arra, aki tette, hogy így meg
kell az embernek öregedni.
Félig vakon állt a hegyen, csupa sugárzásba merűlve, -
ősz haját verte a szél is
S pisla szeméből könnyei hulltak az Istenség magasztos
lába elé.
S mégis szava dörgött, szavától megállt a malom,
megrendültek a dombok
S az ötéves kos is felemelte rá a fejét.
Ámde az Istenség
Nem nézett rá, nem felelt akkor az öregnek.
Sírt az Istenség. Mert, mintha dobokat vernének a fülébe,
tompa dobot
S erre felelne a hegyomlás s e hegyomlásnak felelne a tenger…
Oly naggyá nőtt meg előtte s oly szentté az öregség ősi
nyomora.
Mert hisz ott állt ő már önnön sírja előtt, s még mindig pörölve a széllel
S még egyszer hangoztatni akarván igazát, mielőtt elomolna…
S aztán hát elment persze, - csend lett végül is e vidéken.
De a szívében is csupa csend volt már akkor, el ne feledjük
s egy másik, még nagyobb figyelem…
S a feje körül tompa derengés -
- az Istenség intése, igérete és vigasztalása:
"Légy hív mind halálig, és neked fogom adni az életnek koronáját." Jelenések 2:10/b.
"Te pedig menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén." Dániel 12:13.
"Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.
És miután ezt a bőrömet megrágják, új testben fogom meglátni az Istent.
A kit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más." Jób 19:25-27/a.
"Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, a kik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, a kiknek nincsen reménységök.
Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképen az Isten is előhozza azokat, a kik elaludtak, a Jézus által ő vele együtt.
Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, a kik élünk, a kik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem előzzük meg azokat, a kik elaludtak.
Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban;
Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk.
Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel." I.Thessalonika 4:13-17.
"Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál." I.Korintus 15:26.
"Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?" I.Korintus 15:55.
"És az Isten el fog törölni minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak." Jelenések 21:4.
Szeretettel: Beáta
