Üdvözlet Mindenkinek!

Az utóbbi hozzászólások fonalát követve, nézzük meg az emberiség nagy mondáit, mitószait, a világmindenségről, az életről a létezésről alkotott felfogásainkat. A Kalevalában, a Nibellungok dalában, az Ödüsszüeában, a Védákban stb. Szinte mindenikben jelen van a párhuzamos világok gondolata. Mi az, hogy túlvilág? Talán az a fogalom amire Mi a keresztény kultúrában felnövekedett marxisták és nem marxisták úgy gondolunk mint egy olyan elvont entitásra ami esetleg létezik vagy nem létezik. Igaz nem jött vissza senki sem a Hádeszből sem a Valhallából. De igaza lehet annak aki azt állította, hogy a hivő ember teljesen más perspektívából közelíti meg ezt fogalmat. Örökélet, örökkévalóság, menyország, pokol, elkárhozás stb. Jó annak aki tud benne hinni. De akkor minek még öregszünk meg ha valahol mégis vár reánk egy örökélet, persze csak azzal a kikötéssel ha jók voltunk és leszünk, és megadjuk a császárnak azt ami a császáré, a lelkipásztornak azt ami a lelkipásztóré és a plébánosnak azt ami a plébánosé...Mert ellenkező esetben vár reánk a pokol 8-:( Sajnálom, hogy nem tudok teljes meggyözödéssel hinni.Lehet nincs meg hozzéúá a megfelelő korom, tapasztalatom. Elnézést a topic cím slamposságáért.Az eddigi hozzászólások tartalma már rég kinőtte a cím kereteit. Valóban hozzászólásaitok megérdemelnek egy jobb címet. Sajnos ezen már nem lehet váltózatni. De ha két napig nem ír ide senki semmit akkor a topic már csak azoknak lesz elérhető akik a "kedvencekbe" mentették. Végül is volt valaki aki azt is megkérdezte a megfelelő mennyiségű ironiával, hogy a mumust szándékosan írtam mummúsnak. Igaz a Mammonból megannyi változatot lehetne szerkeszteni. A magyar helyeírási szótárban úgy szerepel, hogy mumus. Persze Ti tudjátok, hogy nem ez a lényeg. De nem is ilyen hozzásólásokra számítottam mint a Tiétek.Igaz nem is mertem remélni azt, hogy erről a témáról mindenki csak a szorongásairól fog itt nekem nyilatkozni. A valóság az, hogy én félek az öregedéstől, de nem azért mert: "a mostani emberek nagy része (T.A.K.) merő materialista fertőzöttségből, maga is 'lenézi', értéktelennek ítéli az idős
kort, és ezért retteg a saját öregedésétől. Esetleg ő maga is méltatlanul bánt a felmenőivel, ezért úgy gondolja, neki sem juthat más sors."
Én valahogy beletudok nyugodni abba a gondolatba, hogy valahonnan jövünk és, hogy valahova megyünk és, hogy bármennyire is szeressünk valakit vagy valakiket mégis eljön az az idő mikor el kell válnunk tölük. De benne van ebben a képben a személyes szorongásom is arra vonatkozólag, hogy talán meg sem érem az öregkort. Jó tudni azt is, hogy mindenki másféleképpen éli meg életének ezt a fázisát. Gondoljunk Greta Garbóra, Ő valóságos tragédiaként élte meg az öregkort. Egy másik szomórú eset: Eduard Daladier a Francia Köztársaság egyik néhai eklnőke... Sorolhatnám az óminózus példákat. Lehet, hogy jómagam csak attól félek megalapozatlanúl, hogy esetleg majd magamra maradok. Vagy attól félek, hogy kicsinyes emberi mivoltomban, ebben az anyagi világban még nem volt lehetőségem és időm valamennyi dolgot megismerni, használni, kiprobálni. Vagy lehet, hogy lemaradok a technika egyes csodáinak, vivmányainak az élvezetétől stb. De itt már ebben a topicban valaki utalt arra, hogy mindenki a maga idejében élte le életét. Köszönöm a hozzászólásokat. Szép öregkort és minden jót Mindenkinek!