Ha megtarthatjuk szellemi képességeinket öregkorunkig, akkor sokkal nagyobb lehet a rálátás a környezetünkre, mint korábban. Erre már "csak" rá kell hangolódnunk.
Azaz, ha szükség van rá, tudjunk lenni mindenki "nagymamája", tudjunk meghallgatni másokat, ha igénylik, de legfőképpen tudjuk kivonni is magunkat a forgalomból, ha látjuk, hogy "sokak" vagyunk.
Ha egyedül kell maradnunk, tudjunk elmélkedni, mert mindig van min.Ha bírjuk, a könyv, a rejtvények, a TV, pl. a sakk, millió szellemi elfoglaltság.
Vagy ha fizikailag lehetséges, az utcán sietség nélkül sétálgatva nagyon érdekes játék az emberek szeméből kiolvasni érzéseiket, lelkiállapotaikat.
Ezt ki is próbáltam. Fantasztikusan sikerül, ha ráhangolódik az ember.Egy kolléganőm ment pl. a jó multkor előttem az utcán. Figyeltem. Egyébként minden nap látom, de most másképp figyeltem. Olyan volt a járása, mintha ólomsúl lett volna rajta, még a fejét is úgy tartotta. Bár az arcán semmi nem látszot. Nem tudtam megállni: megkérdeztem mi a baj? Megdöbbenve kérdezte : ennyire látszik? És dőlt belőle a szó.
Nem magyarázkodtam, hogy máskor biztos nem vettem volna észre.
Talá érted, mit akarok ezzel mondani.
Valahogy úgy kell a környezetünkben megtanulni majd élni, hogy benne, de nem vele. Nagyon érdekes lehet megtapasztalni.A mindennapok rohanása azonban nem hagy rá idöt.
Én hiszek benne, hogy új távlatok nyílhatnak.