Bauer Miklós ügyvéd válaszol a vádakra
2000-10-16 (a nyomtatott MH cikke)
Az egykori ÁVH-alezredest iszonyatos bűnökkel vádolják hónapok, sőt évek óta. Az idős ügyvéd hallgat. Legutóbb az egyik szociáldemokrata párt jelentette föl Ries István egykori szocdem miniszter kínvallatásának vádjával, most a televízió nyilvánossága előtt egyenesen gyilkosnak nevezték, aki népellenes bűnöket követett el. Hosszú hallgatás után Bauer Miklós válaszol a vádakra.
- Eddig miért hallgatott, s ha beszélt, miért csak annyit mondott, hogy politikai üldöztetés áldozata? Én azt hiszem, hogy ez kevés.
- Mit mondhatnék? Nem tudom bizonyítani semmivel, hogy mindezt nem követtem el. Igaz, abban is biztos vagyok, hogy vádlóim sem tudják bizonyítani, amit állítanak rólam. Ötven évvel ezelőtti dolgokról van szó. Dokumentumok nincsenek, az ÁVH iratanyagának legnagyobb részét Kádárék 56 után - törvénytelenül - megsemmisítették. Az emlékezet gyarló, szelektív és torzít, különösen, ha a gyűlölet mozgatja vagy politikai érdek. És természetesen akkor is, ha az önigazolás.
- Milyen politikai érdek lehet abban, hogy ön ellen vádakat koholjanak?
- Ezt nem kérdezheti komolyan. Fiam, Bauer Tamás szabaddemokrata országgyűlési képviselő, s az korábbi ügyvédtársam, Eörsi Mátyás is. Politikai ellenfeleiknek kapóra jön az én ávós múltam, s koholni sem kell túl sok új vádat, "megkoholták" már azokat jó régen Rákosiék, Marosánék, most elegendő fölmelegíteni őket.
- Egy parlamenti küszöb körüli kis párt képviselőiről van szó, kiknek lehet érdeke az ő lejáratásuk?
- Nem akarok politizálni, de elég nyilvánvaló, hogy ha el akarják hitetni az emberekkel, hogy itt a politikai harc a kommunisták és az antikommunisták között folyik, akkor ehhez jól jönnek az efféle ügyek.
- Ön a támadások fölerősödésekor otthagyta az ügyvédi irodát, ez is ön ellen szólt, az emberek azt gondolták, azért teszi, hogy ne kompromittálja tovább társát, Eörsi Mátyást.
- Rosszul gondolják. Az időbeli egymásutániság még nem ok-okozati összefüggés. Uram, nyolcvanéves vagyok, nem elég ok ez a visszavonulásra? Meddig kéne még dolgoznom, hogy ezt a gyanút eloszlassam? Egyébként múlt év szeptemberében, a vádaskodások felújulása előtt mondtam fel írásban a társasági viszonyt az Eörsi-irodában.
- A hallgatása akkor is óhatatlanul a vádak valódiságát erősíti az emberekben. Úgy gondolkodnak, ha mindez igaz, akkor persze hogy hallgat, de ha akárcsak egyetlen vádpont hamis, már akkor is az a természetes, hogy az ember tiltakozik, cáfol, védekezik. Akkor még inkább, ha a vádak többsége koholmány. Én azért kerestem fel önt, mert az igazság érdekel, vagy szerényebben: szeretem a pontosságot és gyűlölöm a pontatlanságot. Ha a teljes igazság nem is érhető el, szeretnék leírni egy olyan változatot, amelyik közelebb áll a valósághoz, s ebben csak ön segíthet. Kérem, mondja el, mi történt azokban az elátkozott években, mit tett és mit nem tett.
- Mondtam már, nehéz képtelen, megalapozatlan és nyilvánvalóan koncepciós vádakkal vitatkozni.
- De hát hogy lehet ilyen szörnyű vádakat elviselni szó nélkül?
- Nehezen, egyre nehezebben.
- Nem látom az arcán ennek nyomait.
- Az arcom kívül van. Amit érzek, az pedig belül.
- Bármilyen nehéz, elkerülhetetlen, hogy sorba vegyük az önt ért vádakat. Az egyik az, hogy részt vett Rajk László vallatásában.
- Erre nem nehéz válaszolni. Nem igaz. Rajk Lászlóval életemben egyszer találkoztam, 1944-ben, amikor az általam gyártott hamis igazolványokat átadtam neki. A rend kedvéért teszem hozzá, hogy a Rajk-ügyben bizonyos összefoglaló jelentések szerkesztésében részt vettem, de sem Rajk Lászlót, sem más vádlottat nem hallgattam ki, aki mást mond, az téved, vagy hazudik.
- Ries István volt igazságügy-miniszter kínvallatása.
- Nem voltam kihallgatótiszt, összesen két esetben bíztak meg kihallgatással; tolmács voltam, főleg Péter Gábor mellett, azonkívül panaszfelvevő, személyzetis, végül a nyilvántartás vezetője. 1950 őszétől pedig a külföldi hírszerzésben dolgoztam. Ries István kihallgatását valóban én kezdtem el. Azért bíztak meg vele, mert nála a házkutatás alkalmával sok idegen nyelvű levelet, iratot találtak, s mint aki ott egyedül tudott franciául, angolul és németül is, nekem adták át tanulmányozásra. Azután azt mondták, hogy mivel én ismerem legjobban az ügyet, s jogász vagyok, akárcsak Ries, végezzem én a kihallgatást. Három vádpont volt ellene. Az egyik a minisztersztrájk, amelyet a kék cédulás választási csalás miatt tartottak minisztertársaival. Ezt egy percig sem tagadta, s azt is elmondta, hogy az angol Munkáspárttól kapott hozzá instrukciókat, az ötlet is onnan származott. A másik vádpont a franciáknak való kémkedés volt. A francia kapcsolatot is elismerte, hiszen fölolvastam levélváltásait egy francia kormánytisztviselővel. Természetesen ő azt állította, hogy normális kormányközi kapcsolatokról van szó, ami igaz is lehetett, az ÁVH szemében azonban ez kémkedésnek számított. A harmadik vád korrupció volt, az, hogy miniszterként Nagy nevű egykori ügyvédtársával összejátszott, s annak törvénytelenül pénzes ügyeket juttatott. Ries ezt határozottan tagadta, s én sem találtam semmilyen iratot, mely ezt a vádat igazolta volna. Így írtam meg jelentésemet, hogy a francia és az angol kapcsolatot elismerte - persze, nem a kémkedést -, a korrupció azonban bizonyíthatatlan. Ehhez semmiféle erőszakra nem volt szükségem, s ilyet nem is alkalmaztam. Rákosi nyilvánvalóan elégedetlen volt működésemmel, mert az ügyet elvették tőlem, és Angliába küldtek egy tűzoltóval - tűzoltóként - az angol kommunista párt meghívására.
- Farkas Vladimir könyvében azt meséli, hogy ön vizet csöpögtetett Ries fejére, azzal a céllal, hogy megtörje. Ez igaz?
- Nem igaz. Farkas Vladimir téved.
- Vádlói az ön korabeli jelentését idézik, melyben fizikai és lelki megtörésről esik szó.
- Nem tudom megítélni, hogy az a dokumentum hiteles vagy sem. Az igaz, hogy a magabiztosságát meg akartam ingatni, mert nagy tudású, de egyben gőgös ember volt, aki lenézte a nála műveletlenebbeket. Azt hitte, ilyen kihallgatót kap, s már az meglepte és kibillentette szellemi fölényének tudatából, hogy egy több nyelven beszélő művelt kihallgatója van, akit nem tud lehengerelni. Uram, nekem nem volt szükségem erőszakra, amit elértem, azt intellektuálisan értem el, a fizikai erőszakot lealacsonyítónak tartottam és sohasem alkalmaztam.
- Körmös Bauerről is beszélnek...
- Hazugság. A körmös Bauert a rendszerváltáskor találták ki. Az addigi politikának az volt az érdeke, hogy a párt minden gazemberségét az állambiztonsági szervezet nyakába varrják. Az ÁVH diabolizásását Rákosi találta ki a maga mentségére, később Kádáréknak is jól jött, s azóta sem volt senkinek érdeke, hogy valóságos kép alakuljon ki erről a kétségkívül bűnös szervezetről, amely azonban csak eszköz, igaz, kíméletlen eszköz volt a diktatórikus párt kezében.
- Térjünk vissza a konkrétumokhoz.
- Soha senkinek a körmét nem téptem le, sőt állíthatom, hogy ez egyáltalán nem volt gyakorlat az ÁVH-n. Nekem még gumibot sem volt soha a kezemben.
- Nem vonom kétségbe szavait, de nem lehetséges, hogy az ember akaratlanul is elfojtja azokat az emlékképeket, amelyek kellemetlenek, s nem illenek az illető önképébe?
- Természetesen ez a lélektani mechanizmus létezik. Biztosan van olyan dolog, amelyre nem jól emlékszem, de a lényeges, az alapvető kérdésekre ez nem vonatkozhat. Az is igaz, hogy én egy nyolcvanéves becsületes embernek tartom magam, aki nyilvánvalóan sok hibát is elkövetett, de sokkal több jót cselekedett, mint rosszat, s úgy érzi, élete leltára egyértelműen pozitív, az azonban képtelenség, hogy ilyen dolgokat az ember csak úgy elfelejtsen.
- És az a jelentés?
- Ha valódi, akkor azt jelenti, tudtam arról, hogy megverték, de hogy én nem, az biztos. Így az sem lehetséges, hogy ebbe halt volna bele. Ries István halálát súlyos betegsége okozhatta, és az, hogy nem kapta svájci gyógyszerét.
- Mi baja volt?
- Előrehaladott cukorbetegség és prosztatarák. Ez azzal is járt, hogy nem tudott állni és nem volt képes visszatartani a vizeletét, ezért gyakran összevizelte magát. A kihallgatásokon a szabályzat szerint a vádlottnak állnia kellett, én azonban leültettem, úgy hallgattam ki, és rántott húst hozattam neki, mert ezt kérte tőlem. Ezt be is súgták Péter Gábornak, ő azonban nem kifogásolta eljárásomat.
- Azt is fölhozzák ön ellen, hogy ellátta egykori államvédelmis tiszttársa, Vajda Tibor védelmét 1995-ben.
- Ötven éve nem találkoztam Vajda Tiborral, ügyéről csak a sajtóból értesültem.
- Pedig kézenfekvő lett volna, hogy az ügyvédi irodában önt, régi bajtársát keresi meg.
- Nem ez történt, egy ügyvéd kolléga képviselte, én nem is tudtam az egész ügyről. Egyébként az ezt a vádat hangoztató Vasárnapi Újság - nagy nehezen - kénytelen volt helyreigazító nyilatkozatot is tenni ebben az ügyben.
- Most ott tartunk, hogy ön voltaképpen teljesen ártatlan. Akkor még kevésbé értem, miért hallgatott eddig, s miért tűrte a fejére hulló rágalmakat.
- Azt reméltem, ezek a képtelen és bizonyítatlan vádak előbb-utóbb kipukkadnak, elenyésznek. Ebben tévedtem. Egyébként arról sem beszéltem vagy írtam, ami az életemben kiemelkedően pozitív volt, tehát az 1943/44. évi ellenállási tevékenységemről. A tény az, hogy a németellenes ellenállás következményeként 1945 januárjában az újonnan alakult politikai rendőrség tagja lettem, ebből lett az ÁVO, majd az ÁVH, és így tevőleges része lettem egy embertelen szervezetnek, és bizony csak sokára ismertem fel, minek is voltam a részese. Még amikor letartóztattak mint Péter Gábor bandájának tagját, a börtönben november hetedikére kommunista fölajánlást tettem, hogy lefordítom magyarra A nagy összeesküvés című mű egy részét. Ezt meg is tettem, és büszke voltam magamra. Miként akkor is, amikor a külföldi hírszerzésben dolgoztam.
- Miért csukták le 53-ban, és mi volt a vád ön ellen?
- Koncepciós zsidópert akartak csinálni. 57-ben pedig azért ítéltek el első fokon fogházra, másodfokon pénzbüntetésre, mert koncepciós pernek minősítettem egy ügyet, és nem voltam hajlandó tanúvallomást tenni. Tehát nem azért tartóztattak le vagy ítéltek el, mert a kegyetlen diktatúrának is sok volt, amit csináltam.
Ezzel együtt a részemet a felelősségben vállalom, ezért a későbbiekben tartottam magam ahhoz az elhatározásomhoz, hogy ÁVH-s múltam miatt nem veszek részt a közéletben. De én egy csavar voltam abban a szerkezetben, és sohasem fogadtam el, hogy azok ítéljenek meg, akiknek a felelőssége sokkal nagyobb az enyémnél. Az ötven évvel ezelőtti dolgok jogi értelemben különben is régen elévültek. Azon lehet vitatkozni, hogy az elévülés intézménye helyes vagy sem, mindenesetre már a római jogban is benne van. Ennek egyik legfontosabb praktikus oka éppen az, hogy az idő múlásával egyre kevésbé lehet a történteket rekonstruálni, így a bizonyítás is egyre nehezebb, sokszor egyenesen lehetetlen.
- Akkor még mindig ott van az erkölcsi felelősség, melynek nincs elévülési ideje.
- Nézze, úgy hiszem, egy ember erkölcsi megítélésében a teljes életet kell nézni, s nekem - mint mondtam - egy ilyen leltárkészítésnél nincs szégyenkeznivalóm. 1943-44-ben volt egy fiatal jogász, aki komoly szerepet játszott a németek elleni ellenállásban, százával gyártotta a hamis papírokat mindenfajta üldözött számára. Valóságos űrlapokat szerzett be különféle trükkös, bár nem veszélytelen módszerekkel, tökéletes pecséteket tudott előállítani, igazolványai, keresztlevelei, nyílt parancsai olyan hitelesnek látszottak, hogy egyetlenegy ember sem bukott le velük. Ennek a fiatal jogásznak az ellenállásban Bem apó volt a neve. Aki, mint mondtam, egyszer találkozott Rajk Lászlóval, amikor a hamis iratokat átadta neki. Az ÁVH-s idők utáni évtizedekben előbb jogtanácsos voltam, majd nyugdíjazásom után mint nemzetközi gazdasági ügyekkel foglalkozó ügyvéd nagy szakmai tekintélyt és közmegbecsülést szereztem. Ezt nem tudja elvenni tőlem senki.
- Csak az az ÁVH, csak azt tudná feledni.
- Nemcsak nekem van felejtenivalóm, a magyar történetírásnak is el kéne számolnia egy felejtéssel, s megírnia az ÁVH hiteles, árnyalt történetét. Mert ami róla a köztudatban él, az igencsak egyoldalú és torz. De senkinek sem volt érdeke, hogy erről a szervezetről, mely az államvédelmi nevet viselte - mint mindenütt a világon -, kiderüljön a teljes igazság. Nem igaz, hogy oda 45-ben csupa vérengző, kegyetlen gazember kérte fölvételét. A többség velem együtt azt gondolta, a hazáját védi. Az igaz, hogy 45-ben ott teljesen kaotikus viszonyok uralkodtak. Rengeteg embert behoztak, sokszor maga a lakosság cipelt be bűnösöket, vagy annak vélt embereket, volt verés, volt önbíráskodás, tele voltak a cellák, azt se tudta senki, ki hol van, miért van becsukva stb. 45 őszére valamennyire konszolidálódott a helyzet. Nyilvántartás készült, normális iratkezelés folyt, szabályzat tiltotta a verést, emlékszem, egy tiszt megfricskázta Szálasi orrát, fegyelmit kapott érte. Aztán a Rajk-per után újra elszabadult a pokol, és valóban létezett fizikai és lelki erőszak.
- S mindezek fő felelőse Péter Gábor.
- Ez sem ilyen egyszerű. Szerintem a fő felelős a diktatúra, az egyszemélyes hatalom, a párt és személyesen Rákosi. Az ÁVH volt a párt ökle, de az ökölnek nincs szabad akarata.
- Mi tette Péter Gábort alkalmassá erre a feladatra?
- Semmi. Nem volt alkalmas rá. Képzetlen, nem eléggé művelt, de törekvő és nagyon határozott, kemény ember volt, aki Rákosit feltétel nélkül kiszolgálta. Egyszer láttam, ha Rákosi telefonált neki, fölállt az asztalától, s úgy beszélt vele. Nem mentegetni akarom Péter Gábort s az ÁVH-t, de az tény, hogy a világtörténelemben nincs ország, amely a saját titkosszolgálatát odadobta volna koncnak a saját hatalma megőrzése és bűneinek leplezése érdekében. Illetve egy volt: a Szovjetunió.
- Miért nem írja meg az ÁVH történetét?
- Azt nem nekem kell megírni, hanem a történészeknek. Az azonban biztos, hogy sokat tudnék segíteni nekik. A 80. évemben járok, úgyhogy már nem túl sokáig.

Szále László