Ne szomorodj el. Nincs min. A családod és a hited annyira bensőséges dolog, hogy igen nehéz erről beszélnünk. Amellett, hogy sok mindenben egyetértek azzal amit írsz, kérlek vedd ezeket az egyszerű tényeket is figyelembe. Miért? Leginkább azért sem beszélünk hangos szóval magunkról (meghagyjuk másoknak a megtérések nagy élményeinek meséit), mert könnyen az öntömjénezés és az önigazolgatások csapdájába kerülnénk, bármerről is közelítsünk. De ebben Te is igazolsz, amikor közvetve azt mondod, hogy más a szóban deklarált hit és más cselekedeteid által az életedben realizált kereszténység. Satya idézete annyira szép és teljes (többször elolvastam), hogy nem igen van mit hozzátennem. Persze, hogy vannak és lesznek is problémáim. Hétvégén a temlomba természetesen elmegyünk a családdal, erről eszembe jut, hogy még sosem kaptunk elmarasztalást (csak mosolygást), ha a misén unalmukban elordítják magukat a kicsik vagy a lábukkal dübörögnek a padokon. Sokszor azt hittem, hogy nem figyelnek, de olyanokat tudnak utána kérdezni, illetve olyan megállapításokra jutnak amire én sose. Pl. a Kisjézusról az ajándékozás jutott a múltkorában eszükbe, erről meg az, hogy ha nekem is, akkor anyukájának is, és akkor mivel szereti a Kisjézust, akkor neki is adni kell az anyukájának valamit, letépett egy gyermekláncfüvet. Nos, számomra ez a katolikus hit és a család egysége. Direkt sosem tanítom rá. Mindig Ő kérdez. Én meg Tőlük tanulom. De mondom, erről igen nehéz beszélni, hiszen nekünk a válaszok belülről jönnek, másoknak meg máshonnan. Pl. Mária-topic "vita", de ezt sokan nem veszik észre, ill. nem ismerik el.