Úgy látszik nem olvas mindenki NS-t. Itt a cikk. Talán így több hozzászóló lesz, mert a téma változatlanul érdekes, aktuális.
NBS

Kajak-kenu: Kőbán Rita elnézést kér,de változatlanul ragaszkodik véleményéhez

„Nem értem, miért vágják beléma bicskát?!"

„Egyszer?en tehetetlenség volt, hogy elfecséreltük az előnyünket. Ekkorát nem lehet hibázni, ez igenis egy megnyert olimpia volt... Persze aki fél hajó előnyt elherdál, az megérdemli, hogy csak második legyen. Úgy érzem, én még tudtam volna növelni a csapásszámot, de elöl ťnem mentŤ a hajó a második kétszázötven méteren" - négy mondat a női kajak négyesről. Azóta majd' tízmillió ember nyilvánított véleményt az elhangzottakról, ám tíz nap kellett ahhoz, hogy a nyilatkozattevő, Kőbán Rita is újra megszólaljon. Minden idők legeredményesebb magyar kajakosa döbbenetes élethelyzetbe került: a kétszeres olimpiai bajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes és egyszeres bronzérmes Kőbánt egy ország szerette, három ezüsttel azonban a többség már pokolbéli üstbe kívánná.

- Hajlandó megfogalmazni az érzéseit?

- Természetesen, tudniillik korábban is csupán ezt tettem.

- Azt hittem, nehezebben áll kötélnek.

- A végére kell járnunk, ha már egy ország várja, mi sül ki ebből a „világraszóló" ügyből. Egyébként csodálom, hogy ilyen jól megy a sorunk: amíg a szomszédban kis híján polgárháború tört ki az elmúlt hetekben, addig nálunk az a legnagyobb probléma, hogy volt egy sokféleképp tálalható nyilatkozata egy viszonylag ismert sportolónak.

- Térjünk a lényegre. Ha jól sejtem, most két magyarázat közül választhat...

- Ismertetné?

- Egyrészt mondhatja, hogy felfokozott idegállapotban szólt, ezért fogalmazott oly élesen.

- Igen, így is gondolom.

- Ez esetben a másik változattal nem is kell számolnunk, miszerint szigorúan ragaszkodna korábbi álláspontjához.

- Miért ne kellene?! Most is pontosan úgy gondolkodom, mint másfél hete a Penrith-tó partján, amikor kiszálltam a hajóból, és odamentem az újságírókhoz, többek között önhöz.

- Akkor nem csak a kimerültségtől elcsukló hangon beszélt. Gondolom, nem titok, a sírás kerülgette. Miként összegezne most, a körülményekhez és a kialakult helyzethez képest nyugodtabban?

- Akkor teljes mértékben kétségbe voltam esve, de őszintén beszéltem. Igyekeztem nem érzelmi alapon fogalmazni, hanem szakmai véleményt adni. Egy olimpiai döntő során szinte önkívületi állapotba kerül az ember, de úgy hiszem, és ez azóta számomra be is bizonyosodott, sikerült jól értékelnem a történteket. Nem dorongoltam le senkit név szerint, és egy pillanatra sem állítottam azt, hogy a csapattársaim közül valaki szántszándékkal ne húzott volna tisztességesen. Úgyhogy nem értem, miért vágták, vágják belém a bicskát?!

- Gondolom azért, mert pestiesen szólva, aligha volt nehéz úgy értelmezni, Kőbán a másik hárommal viteti el a balhét.

- Pontosan emlékszem a szituációra, és állítom, nem a gonoszság és a düh, hanem az elkeseredettség beszélt belőlem. A „nem értem, hogy miként történhetett meg?" típusú, kétségbeesett kérdésre igyekeztem választ találni. Szerintem ráleltem, noha a korábbiakkal ellentétben ezúttal nagy vihart kavart, hogy őszinte voltam.

- Ön szerint pontosan mi történt a futam során?

- A számítógépes mérés eredményeit tükröző jegyzőkönyv is alátámasztotta, hogy gyengébb második kétszázötven métert produkáltunk, e résztávon csupán az ötödik időt értük el. Bennem ez már a verseny közben is tudatosult, és sajnos később a megérzés a jegyzőkönyv alapján beigazolódott. A többiek is tudják, edzéseken képesek voltunk két egyformán jó kétszázötvenet teljesíteni. Ez aztán tényleg nem magyarázkodás, tényeket említettem.

- A problémára tehát rálelt, ám az okokról még kevés szó esett. Nos, szavait idézve, miért „nem ment" elöl a hajó, avagy miért nem sikerült a második kétszázötven?

- A tv-felvétel ezt is megmutatja. Az operatőr nagyon közelről mutatott minket, és jól látszik, ki miként „feszül szét" evezés közben. Minden egyes arcra oda volt írva, az illető mit csinált, mennyire halt meg a sikerért.

- A kapitány, Angyal Zoltán azt mondta, a négy ember teljesítménye, minthogy egész évben közösen készültek, kizárólag együtt értékelhető.

- Véleményszabadság van, de az én szavaimnak is lehet némi hitele. Mentségemre csak azt tudom felhozni, hogy tizennégy éve minden négyesnek tagja vagyok. Álltam már a dobogó tetején, tudom, ideális esetben hogyan „m?ködik" egy csapathajó. A lányok megbántva érzik magukat, és ahogy tapasztaltam, sajnos egy ország is. Pedig senkit sem szándékoztam megsérteni - ezért elnézést is kérek.

- A saját felelősségét meghatározná?

- Tiszta a lekiismeretem, a négyesért mindent feláldoztam. Nem vagyok önámító, tudtam, hogy hiába vagyok egyesben címvédő, ezúttal négyesben lehet esélyünk az aranyszerzésre. Mindent beleadtam hát, maximális teljesítményre törekedtem. Mindenki a másik három lány lelkivilágáról beszél, ám képzelje el, én mit éreztem háromszáz méternél, amikor éreztem, lassulunk. Tudtam, nekem pár száz méter maradt az olimpiai szereplésből, hiszen nyilvánvaló, négy év múlva már nem leszek ott Athénban. Huszonévesen én is örülnék az ezüstnek, ezüstöknek, de én ezúttal nem elégedhettem meg ennyivel, nyerni akartam.

- Ha már említette a korkülönbséget, sokan hivatkoztak arra, generációs problémák okozták a diszharmóniát.

- A harmincnyolc éves Fischer vezérelte német négyesben senki sem beszélt generációk ellentétéről, vagyis nálunk sem illenék ezzel előhozakodni.

- A társai utaltak arra, hogy már a dunavarsányi edzőtáborban sem ment minden rendjén. Megerősíti?

- Meg, de ennél több nem tartozik a Nemzeti Sportra, miután egy múlt heti jegyzetben publicistájuk igen negatívan nyilvánított rólam véleményt.

- Lelke rajta. A lappal kapcsolatos érzület helyett, kérem, beszéljen az ön és a Kovács, Szabó, Viski trió között kialakult viszonyról.

- Finoman szólva nem alakult ki csapategység közöttünk. Ez azonban, azt hiszem, elsősorban nem a mi hibánk. A férfi négyes tagjainak szerencséje volt Sári Nándorral, esetünkben viszont nem akadt olyan ember, aki összefogja a négy nőt. Ha sikerült volna egységet teremteni, fölényes magyar győzelemmel zárulhatott volna ez a szám - most is úgy gondolom.

- Amúgy beszél még a másik három hölggyel?

- Előtte se nagyon diskuráltunk, most is ugyanúgy vagyunk egymással...

- Megkeseredve felhagy a kajakozással, vagy az olimpia előtti nyilatkozatához tartja magát, és a kétszáz méteres számokban még nekidurálja magát a világversenyeken?

- Nem fogom abbahagyni. Igenis tovább csinálom, de más koncepcióval. Nem eshet meg ugyanis, hogy a pályafutásomat egy ilyen rossz emlék? futammal zárjam. Nagyon remélem, hogy mindettől függetlenül az emberek inkább a korábbi sikereinkre emlékeznek.

Ganczer Gábor