Kedves Satya!

Az a bizonyos - mellbevágó - mondat a 282. sz. leveledben azt hiszem nagy szolgálatot tesz nekem. Ugyanis meggyőz arról, hogy ezt a vitát, ami azért sok hasznos hozadéka (pl. az általad bemásolt nyilatkozat, valamint a római katolikus asztaltársak véleményének alaposabb megértése) mellett nem kevés időt, energiát is elvitt - legjobb abbahagyni.

Ugyanis ez a mondat számomra megválaszolta a vita kétségtelenül provokatív címében feltett kérdést:

Katolicizmus a tökéletesség gyülekezete?
Válasz, a Te véleményed tükrében: IGEN !

(Satya: Ez az Egyház a ma rómainak nevezett egyházban áll fenn maradéktalanul. )

Engem ez a vélemény nem sért, tulajdonképpen meg is lep, meg nem is, a következő gondolatokat váltja ki belőlem:

1. Az első gondolat a sajnálaté. Nagyon sajnálom római katolikus testvéreimet, és a római katolikus egyházat, hogy bármely szempontból tökéletesnek képzelik magukat. Ez számomra az eltévedés egyik legbiztosabb jele. Több emberrel, szervezettel találkoztam már, akik így látták magukat és a világot, ezek közt nem kevesen valaha tényleg tiszteletreméltóak, bölcsek és nagyok voltak. Viszont mire oda süllyedtek, hogy azt hitték, hogy ők az emberek közt egyedüli tökéletességgel látják a világot, vagy annak egy szeletét, addigra általában ez a saját tökéletességükbe vetett megcsontosodott hit csak szánalmas volt.
2. Azt hiszem én mindent elmondtam, amit tudtam. Nyissa meg a fületeket Isten arra, amit helyesen és jól mondtam, és bocsássa meg nekem azt, amit rosszul, vagy nem tökéletesen, vagy bár igaz, de nem megfelelő lelkülettel, szeretettel mondtam. Úgy érzem, hogy volt minden oldalról olyan, aki valamelyest nyitottsággal figyelte és megértette legalább egy részét. Velük azt hiszem nagyjából mindent megbeszéltünk. Aki viszont a saját tökéletessége tudatában vitatkozik, akinek a végső tekintély saját maga (így van, mert én így mondom), azzal szvsz nincs értelme eszmét cserélni.
3. Ugyanakkor - amint első reakciómban is leírtam - csodálom azt az erkölcsi bátorságot, amellyel (szvsz a tények ellenében) erkölcsi kötelességednek tartod a római katolikus egyház tökéletességének védelmét. Ez számomra valahol megindítóan szép is, olyan mint amikor pl. egy orosz vagy magyar fennen hirdeti, hogy minden népek, nemzetek közül az övé a legjobb, a tökéletes. Tőlem idegen ez a szemlélet, én hazafi vagyok, nagyon szeretem a népemet, a nyelvemet, a gondolkodásmódunkat is, a történelmi tetteinket, de úgy érzem, hogy vagyok olyan erős, hogy egy amerikaival, némettel, sőt egy románnal szemben is elismerhetem: ebben vagy abban gyengék vagyunk, tökéletlenek. Én úgy gondolom, hogy ez az erőnek és nem a gyengeségnek a jele.

Szia:

haliho