Kár, hogy a Nietzsche topihoz alig szólsz:)

Érdekes a fejtegetésed, de azért természetesen meg tudom támadni;-)

"A szikláról történő ledobálás egy probléma elöli meghátrálás"

Nézzük meg először is, mit értünk egy probléma előli meghátráláson!
A probléma meg nem oldását, nemigaz? A gyáva meghátráló legnagyobb jellemzője viszont éppen az, hogy ahelyett, hogy egyszeri - nehéz, de bátor - tettel megoldaná a problémát, inkább görgeti maga előtt a gondokat, amelyek természetesen újra és újra visszatérnek. Esetünkben szerintem a megoldásra elvileg kétféle lehetőség kínálkozna, amiből az egyiket, a (teljes)gyógyítást mindjárt ki is zárhatjuk, hiszen a gyógyíthatatlan, életképtelen egyedekről van szó. A másik lehetőség a Taügetosz. Erre szerintem nem mondhatjuk, hogy meghátrálás, mert igenis megoldja a problémát és hihetetlen elszántságot és bátorságot kíván. Egyszeri, gyors, végleges, és NEHÉZ, tehát illenek rá a problémamegoldás ismertetőjelei.

Érdekes az érvelésed(má' az, hogy kiderült, én vagyok a nyájember...:)) kíváncsi vagyok mit szól hozzá AZ...:))) Nem hinném, hogy örül;-)) Szegényt porig sértetted...:)

Úgy nézem a Vidám Tudományt nem olvastad még, mert ott biz' állást foglal a mester a kérdésben, és - minő tragédia - a Taügetosz mellett...
De idéztem is már az ominózus részt a N.-topicban a nyáron. Keresd meg:))

De menjünk tovább. Érdekes módon én viszont úgy gondolom, hogy az ember pont azzal enged az önmaga iránti sajnálatnak,(az együttérzés útján) hogyha nem dobja le az életképtelen nyomorékot, mert túlságosan sajnálja. Meg azt is tudhatnád, hogy az emberfeletti ember nem érez együtt.

"legyőzve az undort, félelmet, gyávaságot, képmutatást, konformizmust..."

Nem értelek, hogy jön ide pl. a képmutatás?:)
Nem hinném, hogy az undort le kéne győznünk. Azt az undort, amely a természet hangja? A szépség szeretetét is le kell győznünk? Az ugyanis legalább annyira igazságtalan;-)
A konformizmust meg jó lesz, ha elfelejted. Már vagy huszadszor vádolnak meg vele. De huszadszor is elmondom: egészen lényegtelen szempont.

"De a bizonyítás nem rejtőzik el a nyáj szeme elöl, amely végül megérti, miért jobb neki, ha szabadjára engedi a felsőbbrendűt, sőt olykor vezetőjének fogadja el...mert a nyáj csak a farkasoktól fél, és egy felsőbbrendű meg tudja őket védeni..."

Én úgy érzem, - ha az előtte lévő bekezdéssel összehasonlítom, és összegyúrom -, hogy ezzel a mondattal nagyon bekeveredtél. Vagy ha magamnak magyarra fordítom, valami ilyesmit hallok: " a nyájember ledobál, farkasként viselkedik, mert nem akar nyájember lenni, de a farkastól fél a legjobban, az übermanus viszont meg tudja menteni a farkastól, azaz saját magától" Ha nem jól értem, légyszi javíts ki. Ne haragudj, de szerintem ez egy kicsit zavaros.

"Miért hasznos egy fogyatékos a felsőbbrendű számára? Mert látva azt, hogy a fogyatékos is képes élni, tenni, nevetni, mardossa a szégyen amiért ő egészségesen nem több..."

Ebben nem értünk egyet. Miért lenne felsőbbrendű(egyenlő a felsőbbrendűvel!) valaki attól, hogy képes "élni, tenni, nevetni"?
Tehát csak arra utalok, hogy nem ezek a képességek teszik azzá az Übert ami. Úgyhogy az érvelésed hibás. Egyébként meg éppen pont az a baj, hogy az életképtelen segítség nélkül nem képes élni.

"Van valami, amit a felsőbbrendű irigyelhet a fogyatékostól...az a hátrány amivel a fogyatékos nekivág az életnek"

Nem. A felsőbbrendű éppenhogy mindig hatalmas előnyökkel jön világra a közönséges társaihoz képest. Ez teszi képessé a nehézségek elviselésére, hatalmas tettek végrehajtására, és a kreatív alkotásra.

Persze elvétve vannak köztünk tolókocsis Übermenschek is.

"Az emberi faj különlegessége és egyedisége abban rejlik, hogy túlélését mindinkább függetlenné tette a genetikusan meghatározott tulajdonságaitól...ez a civilizáció, kultúra, tudás..."

Aha, de elkövetünk egy hatalmas hibát: azt hisszük magunkról, hogy legyőztük, legyőzhetjük a természetet. A civilizáció, a tudás, a kultúra ingatag képződmények, a genetikai információ viszont többmilliárd év "kísérleteinek" eredményeit összegzi. Aki ezt semmibe veszi, a természetet üti arcul, az viszont nem marad adós a válasszal.

"Amikor a szakadék szélén állva ledobjuk az életképtelennek ítélt csecsemőt, a reményt adtuk fel, a mások iránti felelősség felvállalása elől gyáván megfutottunk, eldobva mindazt ami emberré tett minket...és nincs többé jövő..."

Én máshogy látom:) Azzal, hogy nem tesszük meg azt, amit meg kell tennünk, és inkább engedünk az érzelgősség csábításának, a számunkra könnyebb útnak, súlyos károkat okozunk a jövő nemzedékeinek, megállítjuk az evolúciót, tehát ugyanazt mondhatom mint Te: a jövőt semmisítjük meg...

Azt viszont jól látod, ez embertelen. Az ember szereti azt hinni magáról, hogy ő a tökéletes végeredmény, utolsó emberré akar lenni, és pont ezzel zárja le a fejlődés útját.

Az emberen nem lehet emberségesen felülemelkedni...

Mit is írt Nietzsche egy szélsőséges pillanatában az emberfeletti ember feladatáról?
"szert tenni a nagyság rettentő energiáira, hogy egyfelől tenyésztéssel, másfelől a félresikerültek millióinak megsemmisítésével lehessen kialakítani a jövő emberét"

Üdv: Ravenblack