Szia Satya!
Még egyszer nekiveselkedem. Az az igazság, hogy tudom nem könnyű, de a teológiai nyelvészkedés helyett, az egyszerű nyílt, magyarán megmondott
véleményre vágyom, amennyire ez lehetséges.
Tehát pl. azon a kérdésen, hogy mit hisztek a protestáns egyházak státuszán nem azt értettem elsősorban, hogy a pápa egyházi közösségnek, vagy egyháznak vagy minek nevezi meg formálisan, ez kevéssé érdekel. A lényeg, hogy mit takar ez a ti fejetekben. Mennyivel kisebb egy egyházi közösség, vagy mennyivel nagyobb, mint a római katolikus egyház, mennyivel kisebb, vagy mennyivel nagyobb, mint egy nem keresztény egyház,
felekezet, stb. a ti elképzelésetek szerint?
Az én véleményem az, amit az ominózus 223. sz. levélben ki is fejtettem, hogy aki Jézus Krisztust Isten Fiának és Megváltójának tartja, az tagja az egyetlen (katolikus=térben és időben egyetemes) egyháznak, ha úgy tetszik
az Egyháznak. Tehát itt szerintem a kérdés nem szervezeti, nem is hittételbeli, végképp nem történelmi hanem az, hogy "rokona-e" Krisztusnak. Meggyőződésem, hogy ennek az igazi egyháznak, amely egyetlen felekezettel (római katolikus, református, evangélikus, baptista, HGY, stb.) sem AZONOS, minden keresztény felekezetből (római katolikus, református, evangélikus, baptista, HGY,
stb.) vannak tagjai. Az az érzésem, hogy neked más a véleményed, de lehet, hogy tévedek. Ennek tisztázását várom elsősorban. Tehát az Egyház azonos-e szerinted a római katolikus egyházzal, vagy az Egyház a Krisztushoz tartozókat jelöli nálad is, mint nálam.
Kösz:
haliho