Kedves Satya!
Részemről köszönöm, hogy bemásoltad ezt a dokumentumot is, úgy látszik nemcsak én nem értettem meg világosan minden részletében, hogy mit is akart a Dominus Iesus címu Nyilatkozat mondani. Sajnos viszont számomra néhány részlet továbbra sem világos, amit tudjatok be nehéz felfogásomnak. Tehát leköteleznétek, ha világosan, magyarul megmondanátok, hogy konkrétan mit kell érteni a Nyilatkozat alábbi része alatt:
"A híveknek továbbra is meg kell vallaniuk, hogy történelmi folytonosság van a Krisztus által alapított Egyház és a katolikus Egyház között. Krisztusnak ez az egyetlen Egyháza a „Péter utóda meg a vele közösségben élo Püspökök által kormányzott Egyházban áll fenn” (Lumen Gentium 8). Ami a megszentelodés és az igazság számos elemét illeti, „melyek az Egyház szervezetén kívül találhatók” (uo.), tehát azokban az egyházakban és egyházi közösségekben, amelyek nincsenek teljes közösségben a Katolikus Egyházzal, ki kell jelenteni, hogy „hatékonyságuk a kegyelemnek és igazságnak abból a teljességébol ered, amely a katolikus egyházra van bízva” (Unitatis Redintegratio 3).
Azokat az Egyházakat, amelyek nem fogadják el a Róma Püspöke primátusáról szóló katolikus tanítást, a Katolikus Egyházhoz olyan szoros szálak fuzik, mint az apostoli utódlás és az érvényes Eukarisztia. Kövekezésképpen Krisztus Egyháza jelen van és cselekszik ezekben a részegyházakban annak ellenére, hogy nincsenek teljes közösségben a Katolikus Egyházzal. Viszont, azok az egyházi Közösségek, amelyek nem orizték meg az érvényes püspökséget és az Eukarisztia hittitkának hiteles és teljes lényegét, nem tekinthetok sajátos értelemben vett Egyházaknak, ugyanakkor az ezekben a Közösségekben megkereszteltek is bizonyos - jóllehet nem tökéletes - közösségben vannak a Katolikus Egyházzal. „Ennélfogva, ezek a különvált Egyházak és Közösségek, ámbár hitünk szerint fogyatkozásban szenvednek, az üdvösség misztériumát illetoen nincsenek megfosztva jelentésüktol és értéküktol” (Unitatis Redintegratio 3). "
Különösen is kevéssé értem pl. azt a fordulatot, hogy a nem a római katolikus egyházhoz tartozó egyházakra és felekezetekre nézve : "„hatékonyságuk a kegyelemnek és igazságnak abból a teljességébol ered, amely a katolikus egyházra van bízva”. Mit kell ez alatt érteni?
A másik számomra érthetetlen mondat a következő: Azokat az Egyházakat, amelyek nem fogadják el a Róma Püspöke primátusáról szóló katolikus tanítást, a Katolikus Egyházhoz olyan szoros szálak fuzik, mint az apostoli utódlás és az érvényes Eukarisztia.
Végezetül egy kérdés: az, hogy bizonyos - jóllehet nem tökéletes - közösségben vannak a Katolikus Egyházzal. az a ti nyelveteken azt jelenti, hogy ezek az emberek, megkeresztelt hívek nincsenek tökéletes közösségben Krisztussal? Vagy ez a közösség gyengébb, alacsonyabb minőségű, mintha római katolikusok lennének, és mondjuk elismernék a pápát?
Kösz a felvilágosítást:
haliho