Köszönöm, Katicabogár!

Sokat mondtál nekem, de meg nem nyugtattál. A többiek sem. Tudod, rájöttem, hogy én a magam részéről végeredményben önző vagyok: nem bírom nézni a szenvedést. Sem a fizikai, sem a lelki szenvedést; vagy azt, hogy pl. nőként/férfiként egy intellektuálisan teljesértékű ember nem "funkcionálhat" - és ennek súlyát fel is méri és hordozza. A sajnálatomat szégyenlem is, meg félek is tőle: utálok szenvedni én is. Talán mentségemül tudható be, hogy a más nyomorúsága miatt szenvednék... talán nem...
Nem tudom. Nem merem felvállalni? Lehet.
Hát, most ennyi. Anyám kórházban fekszik négyszeres szívinfarktussal... most egy darabig nem lesz hangulatom hozzászólni a témához. Bocsánatot kérek ezért mindenkitől.

Minden jót!
FDS