Berlioz Creative Commons License 2000.09.19 0 0 188
Kdeves köcsögöm!
Az a százmilliárd bolsik által ellopott pénz, (akik, mint tudjuk még ma is lopnak ezerrel,) minden nyugdíjas, kukában kotorászó tanárnő anyagi gondját megoldaná, akiket azért emelek ki a sok egyéb szerencsétklenné tett magyar ember közül, mert úgy olvastam a kukázó tanátnők sorsa különösan magára volta figyelmedet. Éplelkű magyar ember hogyne gurulna dühbe, ha néhány bolsi patkány ekkora kárt okoz az országnak?
Természetesen nem lesznek akasztások, de azért itt az ideje, hogy mindazon parlament szereplők ténykedését megvizsgáljuk, akik a nyilvánvaló jogházagok, kiskapuk létrejöttét parlamenti módosító indítványaikkal és azok megszavaztatásával lehetővé tették. MIndez könnyen, csekély munlával, csupán a parlamenti napló visszaolvasásával elvégezhető. És nemcsak az övékét, hanem egész pereputtyukét is, üzleti kapcsolataikat, feltárva a vagyongyarapodásuk mértékét és forrását, és ha ez utóbbi nem lehetséges, akkor a jog helyreállítása céljából igazolatlan vagyontöbbletük közcélokra törénő bevonását.
És mielött örülnél, hogy ilyen könnyen megúszhatod kedves Fingfing, mindezt ki kell egészíteni azzal, hogy azok vagyonát is vizsgálat alá kell venni, akik a közvélemény félrevezetésében jeleskedtek, a korrumpált libsi sajtó korifeusokat, akik ezáltal bűnrészesei voltak az évszázad legaljasabb szabadrablásának. Apropó! Téged ki fizet?

Előzmény: PuPu (184)