A Fidesz a felelősökről
Regényi Huba
Éles elutasítást váltott ki az ellenzék részéről az olajbizottság tegnapi ülésén a Fidesz képviselőinek az a javaslata, amely kimondja, hogy az olajügyekért politikai felelősség terheli a Németh- és a Horn-kormányt, s ezért elmarasztálás illet több akkori minisztert is. Az indítvány az előző kabinet több tagját személy szerint is megnevezi.
A fideszes előterjesztés szerint az új intézményrendszer megfelelő kiépítésének elmulasztásáért politikai felelősség terheli a Németh-kormányt. A Horn-kabinetet a szükséges jogszabályi változtatások késedelmes végrehajtásáért, illetve a bűnüldözést nehezítő hatásköri vitákért terheli általános felelősség. A javaslat szerint Pál László, Dunai Imre és Békesi László volt minisztereket a halasztott vámfizetéssel kapcsolatos lépésekért, Kuncze Gábor egykori belügyminsztert a gazdaságvédelmi koordinációs bizottság egy éven keresztüli össze nem hívásáért, Bokros Lajos expénzügyminisztert pedig a VPOP elbizonytalanításáért lehet elmarasztalni. A Fidesz indítványa azt is szóvá teszi, hogy Pál László, Dunai Imre, Hujber Ottó és Máté László az orosz államadósság lebontásából a saját maguk számára húztak hasznot.
...
A bizottság a továbbiakban meghallgatta Nagypál Istvánt, az APEH fővárosi igazgatóságának volt ellenőrzési igazgatóhelyettesét, aki elmondta: szerinte az olajügyek 1990 és 1997 között mintegy százmilliárd forintos kárt okoztak a költségvetésnek, elsősorban a fogyasztásiadó-bevétel kiesése miatt... A helyzet megoldását a VPOP által kezdeményezett jövedéki törvény jelentette, amely nem a számlákhoz, hanem a termék fizikai mozgásához kapcsolódóan veti ki az adót. Ezzel 1998-ban már 18 milliárdos bevételtöbbletet sikerült elérni – mondta Nagypál István
Forras: Magyar Nemzet (mai szam)
------------
Az MSzp es az SzDSz - szokas szerint - nem cafolt, hanem rutinszeruen hisztizett egy joizut.
Oszinten remelem, az MSzP es az SzDSz erintettjei valaszolnak majd tetelesen is, illetve, ha nem tennek, lesznek bator oknyomozo ujsagirok (pl. az ES-nel), akik nem nyugszanak, mig ezt el nem erik...