Örülök, hogy létezik ez a csatorna, és rögtön van is egy, már korábban kimondott érv amellett, hogy miért vagyunk lemaradva: csak saját magamat nézve, épp a munkahelyemen ülök, és eleinte (amíg csak böngésztem az internettót) egy rossz belso érzésem volt, hogy miért is nem dolgozom - csak lopom itt a napot és érdektelen dolgokat olvasgatok. Szóval sok a meló, és egy színházi eloadás szünetében nem a darabról beszélnek, hanem felhalmozott vagyonukról, luxuscikkeikrol, vagy ilyesmikrol. Ezek általánosan elfogadott értékek, amiért érdemes hajtani. Ezt rágják az ember szájába a metrón, meg mindenütt. A muvészet értékelésérol szóló elvont reklámok nem nagyon léteznek és ha mégis, magától akkor sem akad az ember kezébe ilyen.

Ezek voltak az általános depresszió percei. (illetve az "én, mint társadalmi minta")


Valaha nagy vitákba tudtunk keveredni bárkivel, hogy mi a jó Mondrian színes négyzeteiben és miért rajzol Picasso gúvadt szemu bikát, amikor bohócot és galambot is tud "szépet" rajzolni. Mostanában ez ritkább. Igazából szégyenlem magam, mert egy szokványos sznob érzés kerített hatalmába, és régóta nincs idom ilyenekkel foglalkozni. A nyugati társadalmakban talán jobban edzettek az emberek, és jobban bírják a folyamatos melót. Esetleg nem dolgoznak annyit, mint mi.

-még mindig a depresszió percei-

Szóval a topic kezdo kérdésére mostani elmeállapotomban egy "szomszédok" szintu családregény választ tudok produkálni - sanyarú pénzhajhász társadalmunk által létrehozott belso értékítéleteink miatt nincs idonk más problémák (ahol az absztrakt muvészetek egy a sok közül) felderítésére. Talán az oktatás minoségének javítása a megoldás, de lehet, hogy nem.

Picassót pedig szerintem azért szeretik annyian, mert o még a "legszolídabb" az absztrakt muvészetben, így megértéséhez nem kell annyi ido, mint másokhoz, továbbá elég nagy publicitással bír (ez utóbbi kijelentésemet elobbi állításomra vezetném vissza).