Kedves Noném!
Én egy egyszerű Jézus Krisztus megváltásában hívő vagyok, aki a Bibliát az egy Istentől, Szentlélektől ihletett írásnak vélem, ezért így közelítem meg a dolgot:
Hiszek abban, hogy Isten Ádámot örök életre teremtette, úgy, hogy vele (Istennel) állandó napi közösségben legyen. De miután Sátán "átverte" Ádámot, a bűnnel együtt az ember életébe azonnal bejött a halál. Ádám és jónéhány leszármazottja így mindössze csak (az örök földi élethez képest) 800 valahány évet élt. Aztán jött egy más kor, amely az I. Móz. 6. elején van leírva, miszerint "megsokasult az ember gonoszsága a földön és szíve gondolatának MINDEN alkotása csak gonosz" ill. egy másik ügy miatt, ami ehhez kötődik, megbánta Isten, hogy teremtette az embert...Ezzekkel együtt Isten azt mondta, hogy legyen az ember életének ideje 120 esztendő. Innentől kezdve Noé leszármazottjai ( csak ők élték túl az özönvizet) jó sokáig 120 év körül haltak meg.(pl: József, Ábrahám dédunokája 110, míg a 400 évvel később élt Mózes 120 éves korában hunyt el. De a 90. zsoltárban már csak hetven, nyolcvan évről beszél a Biblia (ez, ha jól tudom, kb. 1500 évvel Mózes után keletkezett) Azóta mondhatni,hogy a helyzet nem változott. Szvsz a halál a bűn következménye az ember életében, de hogy ki milyen hosszan él, még azt befolyásolja Isten közvetett módon: A Tízparancsolatban van, hogy "tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életet élj a földön"
Meggyőződésem, hogy Isten vissza akarja állítani az ember életében azt az állapotot, ami a bűneset előtt volt, nevezetesen azt, hogy az ember gondtalan, harmónikus és örök élettel rendelkezett Isten jelenlétében. Jézus Krisztus ezt tudja visszaállítani a te és az én életemben is...
Üdv.