Hát igen, a kapitalista újságíró-elvtársak a botrányokat szeretik (ha nics, hát keltenek), a szocialista kádereknek a szoc.reál volt meghatározva annak idején. Ezt nagyon megúnhatták, mert a "függetlenné" vált ex-szoci káderek ma nagyívebn tesznek a közösségre és a valóságra (vadkap.-irreál).
Azt teszik, amit a kiadójuk elvár tőlük, néha még túl is lihegik - de ez nem újdonság.
Ha valaki kérdőre vonja őket, fel vannak háborodva, persze a "SZAKMA" nevében. Aki meg meri kérdőjelezni a szakma függetlenségét, abból rögtön első számú közellenséget csinálnak - mindezt a demokrácia védelmében. De jaj a demokrácia ellenségének. Azzal szemben tehát minden megengedhető (meg is engednek maguknak mindent). Megvédik a fiatal demokráciát, - meg a kiváltságaikat. Itt már csorbát szenved a szabadon gondolkodás, a szabadelvűség.

A fejlett Ámerikában csak annyi történt, hogy egy elnökjelölt nem tartotta magában a véleményét. Ez csak akkor lenne baj, ha emiatt elveszítené a választást?

A kérdés, hogy miért kellene szeretni őket? Miért akarják előírni másnak, hogy mi legyen a véleménye? Hát nem ők küzdenek a szabad véleményalkotás szabadságáért a leghangosabban?

Nem lehet egy lapon elíteni ezt nagy íróink hírlapírói tevékenységével (sem a tartalmában, sem a stílusában).