Szerintem erre nincs egyértelmü recept. Talán akkor ember az ember, ha a környezete és ő maga valahogyan egymásra talál.
Pontosabban a környezet elfogadja és ő maga is képes elfogadni a környezetét. Persze ez minden élőlényre igaz, talán ez inkább az életrevalóság jellemzője.
Hogy az embert mi különbözteti meg az állattól, arra azt hiszem még nem sikerült definiciót találni.

Szerintem tehát nem szabad lemondani a reménytelenül fogyatékosnak tünő csecsemőről, mert nem tudni, mit lehet "kihozni" belőle.Azon kívül ha felnőtt korban kerül hasonló helyzetbe az ember, akkor sem "selejtezik" ki, tehát az esélyt mindenkinek meg kellene kapnia.