Justin > Ha valaha is jobban elmerültél volna a dolgokban, akkor tudhatnád, hogy azoknak az együtteseknek, akik nem szerzői kiadásban jelentetik meg a lemezeik, semmiféle befolyásuk nincs a lemezeik árára. (Kivéve talán pár punk zenekart, amely kis, független kiadónál van, ahol az az elv az elfogadott, hogy pl. "Ezért a lemezért ne fizess többet 1 fontnál!", de én nemigen hallok ilyenről.) Egy CD árát elsősorban a kiadó állapítja meg, erre aztán rájön a forgalmazó haszna, majd végül a kiskereskedő is rárakja a maga nem csekély %-át. Hogy hazai példát mondjak, ez az MCD-nél pl. 35% tudomásom szerint. Egyébként arról, hogy a kiadók hogyan zsákmányolják ki az előadókat, még májusban Courtney Love (Hole) tartott egy hosszú és részletes beszédet a Digital Hollywood konferencián, ami nagyon tanulságos volt. Javaslom, ha tudsz angolul, olvasd el
itt, és azok után próbáld a valóban értékes zenét játszó előadókat pénzéhséggel vádolni a lemezeik ára miatt.
A másik, "ki a franc fog most hirtelen 10 lemezt megvenni?". Jézusom, mindig túlbecsülöm az embereket. Nem gondoltam volna, hogy valakit, aki rajongónak tartja magát, ez zavarni fog. Mit tiltakozol? Valaki kényszerít talán, hogy megvegyél akár egyetlen egyet is a lemezek közül? Ha nem, akkor meg miért zavar, hogy végre van egy újabb alternatíva, és talán végre meggyengül a bootleg-terjesztők eddigi, lényegében monopól helyzete? Ebből te, mint fogyasztó, csak profitálhatsz, mivel a választási lehetőségek száma nő, a Cure pedig minden bizonnyal a koncertjei egy olcsóbb és jobb minőségű hangfelvételét kínálja azoknak, akiket ez érdekel, szemben az irreálisan drága és sokszor pocsék minőségű kalózfelvételekkel.
G****