Igen. Én nem a hitelvek alapján támadtam a rendezvényeket, hanem a gondom az állami összefonódással van. Bár én a nem biblikus katolikus hitelveket kategórikusan elutasítom, de ezt most mint személyes véleményemet közlöm, ill. felhívom a figyelmet arra, hgoy a Bibliának is ez a véleménye. Ugyanakkor teljesen hiszem, hogy a mostani körülmények között ezt mégsem szabad betiltani, mert akkor meg a vallásszabadságot sértenénk meg, és az én és a Biblia véleményét hatalmi eszközökkel sem kell/szabad senkire rákényszeríteni.
Én azt gondolom, hogy amelyik egyház valóban Istent szolgálja, az meg tud állni magában is, az állam nélkül. És az emberek az állam nélkül is, a szívüket követve abban higgyenek, amiben akarnak. Ha az állam mesterséges módon nem helyez előtérbe bizonyos vallásokat más közösségek módszeres visszaszorítása mellett, akkor természetes módon tudna minden felekezet érvényesülni, aszerint, hogy valóban mire képesek. Ez mondjuk egy szabad verseny lenne a vallások között, de ez lenne a normális. Most azonban az állam egyes felekezeteknek milliárdokat ad, másoktól meg azt is el akarja venni, ami van nekik.
Azért azt is hozzá teszem, hogy ha Isten létezik, akkor még ha az általa valóban támogatott közösség államilag és minden szempontból diszpreferált is, akkor fog kiszorulni, mert ha Isten van, akkor nyilván gondoskodik az övéiről ellenséges környezetben is. Szerintem ez meg is látszik bizonyos közösségeken. Könnyen be lehet látni, hogy ha a mesterséges állami infúzió megszünne, és csak a híveknek kellene eltartaniuk az egyházaikat, akkor bizony sok most körültáncolt és ajnározott felekezet olyan látványosan omlana össze, mint egy kártyavár. Ezt tudják fent is, és mindent megtesznek mindkét oldalon (mind egyházvezetési, mind pedig politikai) hogy ez ne következzen be.
Megjegyzem, hogy ha valaki ismeri a történelmet, akkor egyértelmű számára, hogy pl. a katolikus egyház mindig is csak akkor érezte jól magát, és akkor volt sikeres, ha az államot maga mögött tudta. Magyarországon is a rendszerváltás után az első és mindennél fontosabb dolog a katolikus egyház számára az állam lenyúlása volt. Ezt sajnos eddig sikeresen csinálták. A világi és vallási hatalom összefonódása egyébként a ma is hivatalos katolikus teológia részét is képezi, mégpedig a nagy tekintélnyek örvendő Ágoston "egyházatya" óta, aki többek között az ikvizíció teológiai alapjait is lefektette azzal, hogy 411-ben, egy teológiai vitában kimondta, hogy az államnak kötelessége az "igazság útjára" hatalmi eszközökkel is rávenni az embereket. Ezt egy elég "sajátosan", és környezetéből kiragadva értelmezett (vagyis másra vonatkozó) igerészlettel támasztotta alá a Lukács evangéliumából ("Kényszerítsd őket bejönni!" - ezt persze ő a Katolikus egyházra értette...). Ezt később egyik főművében (De civitate Dei - Az Isten városáról) részeltesebben ki is fejtette.
No erről ennyit, bocs, hogy megint teologizáltam.
steVe