"Ki is ez a Nicolaus Redivivus? Kádár mellett tanulta ki a szocializmus építésének iskoláját, és ezt a stílust a mai
napig sem tudta levetni. Hiába tíz év London, hiába tíz év bankfiúság, ma is, ha Németh interjút ad, ki kell nyitni
az ablakot, mert a tömény Kádár-kor levegője ömlik a készülékből. Frazeológiája, stílusa, hangszíne – mintha
újra a nyolcvanas években lennénk. Németh Miklós a vég kezdetének meghatározó figurája, az egykori
ifjútörökök legifjabbika, a fentebb már aposztrofált Kőműves Kelemen-i csapat tagja, aki felismerte a
szocializmus fellegvára felépítésének lehetetlenségét, s ezért inkább elkezdte annak bontását. Németh minden
bizonnyal nem bízott a szocialista átmentés jövőjében az ezredvég utolsó évtizedében Magyarországon, s ezért
jobbnak látta, ha egy békés és több száz éve működő demokráciában vállal olyan állást, amelyből semmilyen
szempontból sem jöhet ki rosszul. Németh 1988–89-ben semmi mást nem tett, mint előre menekült. Mint a
kőszívű ember végrendeletével homlokegyenest szembehelyezkedő özvegy, mindent másképp csinált, mint ahogy
az évtizedekig a pártiskolákon tanulta, mert rájött, hogy recseg-ropog a firmamentum, s ha nem szalad előre,
maga alá temeti őt is, pártját is. Ő függesztette fel a nagymarosi építkezést pár hónappal azután, hogy az utolsó
pártállami parlament 1988 októberében nem név szerinti, de felállásos szavazással e szörnyűség felépítése mellett
foglalt állást. Ő adott valutát a magyaroknak, hogy gazdaggá tegyék az osztrák hűtőgép-kereskedőket, megélve
a vásárlás szabadságát. Ő nyitotta meg a vasfüggönyt ’89 szeptemberében, s ez a huzat fújta ki Kelet-Európából
a bolsevisták nagy részét, ő szentesítette a spontán privatizációt, amelynek során irtózatos falatokat zabáltak ki a
nemzetgazdaságból a már említett urak, majd megfulladtak, mert időre ment a játék, s azt hitték akkor még, hogy
utoljára. Ő kezdett el ministránsarcot öltve a Szent Jobb előtt tisztelegni, amely gesztus sokakban elismerést,
másokban gyomorfelfordulást okozott. Némethnek köszönheti az MSZMP egyik utódpártja, az MSZP (a
Munkáspárt, azt hiszem, nem gondol rá hálatelt szívvel), hogy nem temette maga alá a forradalom nélkül
megindult rendszerváltozás. Németh pontosan tudta, mikor mit csinál, régi stílusú kommunista-kapitalista
szellemmel. Egy báránybőrbe bújt farkas vagy egy farkasbőrbe bújt bárány, ki melyik oldalról nézi. Németh
hazajött, és most azt mondja, mint Mindszenty ’56 októberében: először tájékozódom, majd azután
megnyilatkozom. Németh járja az országot. Felméri, mi maradt a nimbuszból, mik az esélyek?

Eközben Kovács ül a Köztársaság téren és szorong. Szorong, mert nem ura pártjának, amit pregnánsan jelez az
incidens a köztársaságielnök-választáskor, amikor Kovács beígérte pártja támogatását, majd elismerni
kényszerült, hogy frakciója legalább harmadrészben cserbenhagyta. Kovács keményen szorítja a szájában a
sajtot, és fél, mert a róka a kertek alatt jár, s ha lágy szavai meghatják a párttagságot, sőt a potenciális
szavazókat, akkor a sajt kihull a pártelnöki fogsorból. Nincs kizárva, hogy vele megy a fogsor is."