"A-ha, csakhogy akkor állapitotta meg, amikor még nem voltak nála a bizonyitékok. Látnok, vagy mi ? "
Honnan tudod, hogy semmi nem volt náluk?
És miért nem?
Egyébként az RTL-en vagy az újságokban megjelent vádaknak is utána nézhetnek hivatalból.
Egy esetről tudok, a napokban olvastam róla valahol. Az egyik Pintér ellen vádnak, miszerint látták Flaisz (N. ellenlábas gengszterkollégája) vendégeként annak kastélyában, ekkor és ekkor, volt egy pici szépséghibája: "mindössze 2, azaz kettő ővvel nem stimmelt az eset időpontja. A N. által megadott időpontban még köze nem volt Flaisznak ahhoz a házhoz. Gondolom Te se vennéd szivesen, ha egy Nógrádi féle maffiózó koronatanú ilyen bemondása alapján öt percen belül vinnének el vasra verve...
Pallag ugye megint nem teritett, tegnap is csak a nála levő "bizonyitékok" egy kis részét adta át.
Ritkán adok igazat egy szadeszesnek, de tegnap Kóródi Máriának nagyonis igazat kellett adnom! Ha Pallag kezében bűncselekmény bizonyitékai vannak, akkor azt KÖTELES a megfelelő bűnüldőző szerveknek átadni. Egyébként ő maga sért törvényt.
Jó, jó, előre tudom az ellenvetést, nem bizik a főügyészben. Ebben sem. De miért? Ugyan miért lenne érdeke a fideszes főügyésznek lenyelni a bizonyitékokat, amikor a fideszt Nógrádi nem is vádolja olajügyben???
Talán nem mondok újat azzal, hogy Pallag egy pancser, akit jól csőbe húztak valakik. Nem véletlenül lett pont ő, egy elektroműszerész a vizsgálóbizottság elnöke, ebben a balhés ügyben...