Kisgazda Creative Commons License 2000.08.25 0 0 30
Hát az biztos, hogy nagy maffiózók gazdagodtak meg az olaj nyomán és ez ekkora méretben nem mehetett politikusok nélkül. A parlamentben gyakorlatilag maszatoltak, főleg az MSZP hiszen legnagyobb mértékben ők érintettek, az olajügy 94 - től teljesedett ki. Viszont az, hogy a kivizsgálás ilyen amatőr és homályos, arra mutat, hogy 94 előtti MDF - (ma egy része MDNP) is lehet benne, de igazi bizniszt szerintem MSZP-sek csináltak belőle. (Van is ebben a pártban több milliárdos). Az viszont tény, hogy a csapokat a Fidesz zárta el, sőt talán ők tehetik meg egyedül, hogy "kivülről" figyelik az egészet. A Fideszes képviselőnő (az nem érv, hogy ronda, hiszen az MSZP-s ha lehet még csúnyább) jól odamondott az MSZP-nek, ami globálisan ráadásul igaz is, de nem itt kellett volna. A tényállást (tehát a szarnak csak kavarását) ez nem is érintette. Szerintem Pallagnak ott van jelentősége, hogy rávilágított erre az ügyre, tehát bizonyos folyamatok már elindultak és "maguktól" mennek. Több főrendőr le lett váltva, azok szépen vallomást tesznek, stb. Lehet, hogy csak 2 év múlva jut el a dolog Nikolits, Horn szintjére, de eljut.