K I S T A L I :
Nos, kollegák, ma, mivel amúgy is tele volt a hócipôm az egész fennforgással, fogtam magam, teletankoltam a Volvot, belecsüccsentem és elmentem megnézni azt a bizonyos Törökmezôt. Közben ribizli nickre hallgató barátom ajánlott egy másik helyet is arrafelé, Tát község közelében, úgyhogy ezt is útba ejtettem. Nézzük hát sorba:
Tát:
A 10-es úton fekszik Tát, egy kis falu Esztergomtól 8, Budapesttôl kb. 70 kilométerre. Megközelíthetô még Visegrád felôl a 11-esen, nagyjából ugyanannyit kell menni ezen a másik úton is. Maga a helyszín a Fogadó az Öreg Halászhoz.
A fogadó és egyben étterem elég impozáns, nádtetôs, nem túl régen befejezett épület. Mellette elég nagy parkoló található, elfér benne legalább 60 kocsi, s ha lezárják nekünk, az sem gond, mert az épület elôtt is van hely még 15-20 járgánynak.
Bementem az étterembe is, elég kulturált és megfelelôen nagy, alkalomadtán tudnak fogadni 50-60 fôt is gond nélkül. Van egy 24 fôs különtermük, meg egy 120 fôs teraszuk is, ami az épület mögött van. Egyébként az úttal párhuzamosan, attól kb 50 méterre húzódik a Duna egyik holtága. Ennek a partjára néz az étterem terasza, sôt az ártérben található egy csomó fapad és faasztal is, amolyan kellemes piknikezô hely. Le lehet menni a vízpartra sétálni, meg szúnyogot hessegetni.
Kb. ennyit tud a hely, bár ha utánanézünk, a környéken biztos lehet túrázgatni is. Kistalinak jó hely, talán a 70 km kicsit sok, bár nem sokkal több, mint a tatai utunk volt. Ha délelôtt elindulnánk, 11 és 12 között megérkezhetnénk, egy órányi lazulás után jöhetne egy ebéd, majd továbbállhatnánk valahova a környékre kirándulni.
Ja, szereztem egy étlapot is, abszolut nem szálltak el az árakkal:
Gombakrémleves: 160 Ft,
Bogrács gulyás: 560 ft,
Halászlé: 700 Ft,
Túróscsusza: 500 Ft,
Csirkemell rántva: 700 Ft,
Cordon Bleu: 800 Ft,
Borjú bécsi: 900 Ft,
Bélszín tüktojgli: 1800 Ft,
Ízes palacsinta: 200 Ft.
Ahhoz képest hogy igényes a hely, elég olcsónak is tűnik. A kaját nem próbáltam ki, de éppen halászlét szolgáltak fel valakinek, elég jó illata volt...
***************
Törökmezô:
A 12-es útról közelíthetô meg, hozzávetôleg 70 kilométerre van ez is Budapesttôl, a kóspallagi elágazónál kell jobbra fordulni, majd 3,8 km után balra, (ki van táblázva a túristaház,) majd 1,8 km után jobbra letérni az útról. Itt jön egy kb. 200 méteres futóműgyötrô szakasz, de a kocsikat kint is lehet hagyni az elágazó elôtti hatalmas parkolóban, kb 250 méterre a vendégháztól. Mellesleg a vendégháznál csak elég szűken férnénk el...
Az épület egy eléggé elburjánzott állapotban lévô túristaszálló, elôtte terasz, ahol koszos vasasztalokhoz lehet odatolni a tipikus kerthelyiséges kocsmaszékeket. Pár kutya szabadon szaladgál, de nem gond, aranyosak. Össze is haverkodtam kettôvel, az egyik, egy nemrég kölykezett foltos bamba szuka körbe is vizelte a Volvo kerekeit, a másik, egy Bendzsi névre hallgató uszkár a cipômmel próbálta ugyanezt eljátszani, de szerencsére résen voltam...
A fogadónak van fedett étterme is a kerthelyiség mellett, de az leginkább a helyiek kocsmájaként üzemel. Inkább szabadtéri étkezés ajánlott, mert a kerti székek felett fehér vászon "sátrakat" zizegtet a szél, ezek akár szemerkélô esô vagy kisebb zápor elôl is menedéket nyújtanak.
A helynek kissé proli hangulata van, olyan lepukkant vidéki kocsma jellege. A felszolgáló csajszi egy kis tündérbogár, kedvesen csoszogott fel-alá a srandpapucsában, két felszolgálás elôtt a fiacskáját fürdette. Viszont nem várattak sokáig senkit, és kedves emberek.
Itt ráklikkeltem az étlapra, és mivel már éppen éhen akartam halni, belinkeltem az arcom mögé egy cigánypecsenyét. Na, ez ISTENI volt, nagyon finomra sikeredett. Fél liter kóla, a C.P. körettel, meg a szintén nagyon fincsi kovászos ubi került kb. 900 Ft-ba, ami nem sok. A Sz. Gergô egekbe dícsérte a gulyásukat, ez sajna nem volt, így nem tudtam kipróbálni (broken link :-). Mindenestre a C.P. nagyon jól esett.
A helyszín a Börzsöny legszebb vidéke, gyönyörű a táj. A vendégház mmellett van egy kis rét, meg némi erdô, van ott valami erdei tornapálya (lore fogyókúrázhat,) és néhány forrás meg patak, ha nem csal a térképem. Errôl személyesen nem gyôzôdtem meg, idô híján.
Hát ez a hely nem annyira igényes, mint a táti fogadó, de kint van a természet lágy ölének legszebb, legnyugisabb fertályán. Ha nem annyira kényes az ember arra, hogy proli kocsmai asztalnál egyen, vadvirágos fajansz tányérból menzai villával, és alkalomadtán rá tud mosolyogni a szomszéd falu 3 kapatos HMCS-jére, meg elviseli a Bendzsit meg a másik ostobi szukát, akkor ki lehet bírni ott is egy napot. Én a fele királyságomat odaadnám, ha ott lakhatnék, de az ügyfeleimet nem vinném oda. Épp amikor jöttem el, akkor érkezett egy 15 fôs német cserkészcsapat, ôk ott akartak aludni.
Ja, és lehet kapni Balaton szeletet, meg Kojak nyalókát, meg Tic Tac-ot is. Meg Bambit...
**********
PS: bocs a ratyi képekért, jobbat nem tudtam szerezni...