Szeretnem kozrebocsatani Petschnig Maria Zita es Keri laszlo cikket a "45 ota a legjobb" kormanyrol:

"Hihetetlen, de már eltelt a fele az Orbán-kormány (első?) idejének is. Sok is volt, kevés is. A teljesített ígéretekhez képest kevés, a fölöslegesen gerjesztett konfliktusokhoz képest sok. Attól függően, hogy ki mit vár a félidőben. Félrendszerváltás, félkormányváltás. Torgyánváltásnál többet, Orbánváltásnál kevesebbet reméltünk.
A kutató, aki nem beosztottja és nem elkötelezettje a kormánynak legfőképpen a miniszterek nyilvános szerepléseinek tükrében tud véleményt alkotni a kormánytagok munkájáról. Tavalyi osztályzataink nyomán akadt olyan miniszter, aki szóvá tette, hogy nem ismerjük minisztériuma belső munkáját, és nincs fogalmunk arról a hatalmas szakmai erőfeszítésről, amelyet sok száz tisztviselő naponta tesz az adott tárca érdekében. Ez igaz. Nem tudunk minderről. S tartunk tőle, hogy még néhány millió állampolgár hasonlóképpen tudatlan e belső világokat illetően, s mégis veszi a bátorságot ahhoz, hogy véleményt formáljon. Elmarasztalót meg elismerést kiváltót egyaránt.
Egy minisztérium a közvélemény szemében egy-egy nagyobb társadalmi alrendszer felelőse. Ha sok a botrány az Operában, akkor azt hiszik, hogy a kulturális miniszter tehet róla, ha túl sok vonat siklik ki, akkor úgy vélik, hogy alkalmatlan pozíciójára a közlekedési miniszter, s ha a mezőgazdaságban termelési-értékesítési gondok lépnek föl, akkor nem segít a századik dicsőséges utazás híre sem. A miniszter tehát kényszerű megjelenítője tárcája kínzó gondjainak, s ha tetszik neki, ha nem, neki kötelessége nyilvánosan és elfogadhatóan megindokolni az elmulasztott, avagy a meghozott döntések értelmét. (Ezt az egyszerű összefüggést nem volt hajlandó például megérteni Pepó Pál, és újra meg újra elcsodálkozott, hogy a sajtó rákérdezett döntéseire.)
Mindezeken túlmenően a polgári kormány amúgy is roppant erőfeszítéseket tesz önnön tevékenysége sikeres médiamegjelenítése érdekében. Ily módon a politikai teljesítmény sokszor azonossá válik a médiaképességekkel, és emiatt igaztalan, sőt akár hamis rangsorok is kialakulhatnak a miniszterek megítélése során.
A kormány egészének véleményezésekor nem lehet eltekinteni két fontos elemtől. Az egyik: az elmúlt másfél évtized hét magyar kormánya közül az Orbán-kormány vette a lehető legkedvezőbb körülmények közepette kezébe a végrehajtó hatalmat.
Nem kellett adósságválságtól rettegniük, szembenézniük a rendszerváltás feladataival, stabilizációs csomagot összeállítaniuk. Konszolidálódó és egyensúlyi növekedést jelző gazdaság, befogadó nyugati attitűd, reménykedő választói bázis vette körül őket 1998 nyarán, üzembe helyezésük idején.
A másik szempont: hosszabb ideje és tudatosan készülhettek a hatalomra, fiatalabb, szélesebb látókörű és teherbíróbb korosztály képviselőiként. Nem mulasztván el sohasem hangoztatni azt, hogy Magyarország jövőjét ők képesek a legeredményesebben képviselni.
Nem tartható tehát rosszindulatú, gonosz és ellenséges szándékúnak az, ha a kormány tevékenységét kritikailag elemzők számon tartják az eredeti programokat, és időnként egybevetik a két éve fölállított mércét az azóta produkált teljesítménnyel.
Hosszabb, alaposabb és folyóiratokba, évkönyvekbe való írások fogják megvonni a mérleget, és ezt mi is meg fogjuk tenni. - helyen - és az osztályozás alkalmából - elegendő annyit megállapítani, hogy az elmúlt két év során sokkal több energia pazarolódott el a sikerek látszatának előállítására, mint a tényleges sikerek elérésére. A kormányzati lendületesség rendre nem a hirdetett célokért, hanem valami egészen más szándékoktól vezérelten volt erőteljes - és kár ezt önértékű cselekedetként ünnepelni.
Az új kormányzati struktúra, melyet a kormányprogram szerint a polgárok akaratából hoztak létre, nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Nem lett meghatározóvá a stratégiai vezérlés, csak a minisztériumi irányítás kettőződött meg. Következetesen képviselt társadalom- és gazdaságpolitikai stratégia helyett szabad ötletek táráról vagy különféle nagy emberekről elnevezett programokról értesülhettünk. Mindeközben a kormány szakadatlanul hangoztatta a másságot.
A mára kialakult kedvező gazdasági helyzetet a polgári kormány új gazdaságpolitikájának tulajdonítja, holott - szerencsére eddig legalábbis - nem változtattak az egyensúlyi szempontokat figyelembe vevő irányvonalon. Sikerként kívánják feltüntetni, hogy nem hallgattak a szakértők véleményére a múlt évi költségvetés rendbetételekor, s nem csináltak csomagot, miközben a Bokros-csomagnál nagyobb kiigazítást hajtottak végre. Olyat, aminek folytatása az ez évi alátervezett infláció és a segítségével elért megszorítás.
A fejlesztések, az innováció kormányának definiálja magát a kabinet, elfelejtkezve arról, hogy tavaly leállították a központi beruházásokat, és azóta sem tudják elindítani a közlekedési infrastruktúra fejlesztését. Az Orbán-kormány - miközben nem tűr ellentmondást - az ellentmondások kormánya:
- centralizáció - koncepció nélkül, s ugyanakkor teljes szabad kéz a kisgazdáknak kihelyezett tárcáknál;
- populista döntések - a minimálbér felemeléséről, a kézben tartott hatósági árakról - a mások zsebében való kotorászással;
- kis- és középvállalkozások támogatásának hangoztatása, és a nagyvállalkozásokat segítő gazdasági szabályozás erősítése;
- az adóterhelés csökkentésének ígérete és az adóterhelés növelése.
A szavak és tettek ellentmondását különböző kommunikációs technikákkal próbálják meg - több-kevesebb sikerrel - áthidalni. Az osztály egésze magatartásból kettest kapott. Ebből elég volt. Nagyon is elég volt.
Két év még hátravan, és lényegbe vágó pontokon módosíthat a kormány az eddigi megítélésen. Lehetséges, hogy végül tényleg azt fogják tenni, amit eredetileg ígértek, ám az is, hogy foglyai lesznek hiábavaló hódításaiknak, és marad az öncélú vergődés, fülsiketítő píárzajjal körítve.
Majd meglátjuk".

Hmmm milyen igaz......

m.t.:
JO