"És olyan szavaink nincsenek hogy  TAV/HAV/KÖV/SZÖV  és  a hasonló mintájú  történetek.  Önállóan ezek egyáltalán nem használatosak."

Ma már nem, de korábban minden bizonnyal használatban voltak, a latin átírást megelőzően pedig nagy valószínűséggel TAW, HAW, KÖW, SZÖW kiejtéssel. (Itt a fonetikai W-t kell érteni, ami inkább U hang, de hallható V-nek is...) Azért maradt meg a közelítő hangok mindkét változatával néhány szavunk, mert W hangra a latinban nem volt betű, és az átírásnál többny9ire U-t, máskor W-t (V-helyett) használtak : odu-odvas, hamu-hamvas, daru-darvak...

Az általad felsorolt szavak végéről egyszerűen lekopott a W hang. Ma már csak tájszólás emlékeztet a régi alakjára; tou(w), hou/w), köu(w), szöu(w).

 

"TÓ:  ha nem TAVI  akkor TÓI  lenne.))     TAVUNK helyett TÓUNK  kéne mondani, ami így eléggé hülyeség.))"

Egyáltalán nem hülyeség, csak éppen szokatlan, ugyanakkor más szavaknál nem zavaró. A TÓI mintára: riói, milánói, drákói, pásztói... vagy pl. a sói. (sósav sói a kloridok) Pedig ezt úgy kéne írni a TAVI mintájára, hogy SAVI.

a TAVUNK nem TÓUNK lenne, hanem TÓNK, mivel nincs szükség a mássalhangzó torlódás miatti kiejtést segítő U hangra.  Ezt a szót szintén könnyű kiejteni, és semmi gondot nem okozna a beszédben. Lásd hármónk, csonk, bont, ront, rönk, tönk...

Ebből egyenesen arra lehet következtetni, hogy egészen másról van szó. Történetesen; a TÓ nem TÓ volt eredetileg, hanem volt a végén még egy hang.

Jó példa erre a TÖNk szó, ahol a gyök végén N hang van, s azt sehol nem írták régen sem U-val, vagy V(W)-vel, és ma sincs V-s változata. Nem mondjuk/írjuk TÖVünk-nek mert az egy másik gyökből a TÖW-ből származik.

Ugyan ez igaz a  rönk gyökre is. A bont, ront gyökök nem főnevek, de a kiejtésük ezeknek sem jelent problémát...

 

"TAVAIK  helyett hogy mondanánk ki segédhangzó nélkül ezt ?.))    TÓJAIK  eléggé idétlen volna"

Mert szokatlan. Ugyanakkor a sójaik (sóik) szó éppúgy szokatlan lenne, ha a TAVAIK mintára savaik-kal helyettesítenénk.