"Sokféle ősi képző. A hadarnál pl. gyakorító képző. Maga az ÁR-ÁRADAT szavunk is sokaságot, sokszorozást jelet, tehát a gyakorítás fogalma benne rejlik."
A sokszorozás a természetes jelenséget utánzó R hang jelentéséből fakadó sajátosság, hiszen egy erőteljes, gyorsan ismétlődő hangot képez le, s az ilyen hangot adó jelenséget, cselekvést, tárgyat jelentette egykor. 

Miután ez volt a jelentése, így az ilyen jellegű mozgások megnevezésére használták, s ezért ma úgy mondjuk, hogy igeképző. Valójában semmi köze az igeképzéshez, egyszerűen cselekvést fejez ki, lásd: túr, mar, fúr, ver... , szó elején; rak, rúg, rág, rep(ül). Ne felejtsük el, hogy a háromhangú gyökök is összetett szavak, ahol a hangoknak van saját jelentése!

A szóösszetételekben a második szó egy általános  megnevezés, az első szó pedig valamilyen fontos jellemzőt, funkciót jelöl meg, leszűkítve a második szó értelmezési tartományát egy szűkebb körre:

A vasbeton második szava a beton (ez általában minden betonból készült dologra vonatkozik), az első pedig a vas, ami arra utal, hogy vassal erősített szerkezetről van szó. Ha megfordítjuk a szavak sorrendjét, jól érzékelhető a jelentésbeli változás, betonvas: Itt is a második szó lesz az általános, a vas. Az első szó szó pedig leszűkíti azt a kört, ami csak a beton megerősítésére használt vasat jelenti.

A háromhangú gyököknél ugyan ez a képlet. Pl. a RÚG szó esetében egy olyan szakaszos mozgásról van szó, (ez a G általános jelentése) mely erőteljes, amit az R hang jelent. A G hang az, amely szakaszos mozgást jelent nem olyan "pergőt", mint az R, hanem meg-meg ismétlődőt, amely nem folyamatos. A rúgás épp ezt fejezi ki.

A GÖR sző esetében viszont egy egy általában vett erőteljes, folyamatos, haladó mozgás (R hang) fogalomköre van leszűkítve a G hang szakaszos jellegével. Gondoljunk csak egy legördülő köre, mely megállás nélkül, folyamatosan mozog lefelé, ugyanakkor szakaszosan adja a GÖ... ... GÖ..GÖ... ...GÖ hangot ahogy "pattog" a sziklákon.

"pl.: vezet A szóvég -ér deverbális névszóképző; vö. füzér (→fűz¹), →tündér stb. A vezér gyakorlatban vezetni szokott. Ezt gyakorolja. A füzér a sorba felfűzést, a tündér a tündöklést stb. Pont ezt a tulajdonságát vették elő a nyelvújításkor a mesterségek elnevezésénél pl. idomár."

Az őseink, akik még nem tudtak a mai értelemben beszélni, nem foglalkoztak nyelvtannal, ők azokat a hangokat utánozták, amiket hallottak a természetben, s ezekkel a hangokkal azonosították, nevezték meg a hangot kiadó jelenséget (tárgyat +mozgást).